Beköszöntött, amit hetekkel ezelőtt olyan sóvárogva vártunk: itt az igazi nyár, az izzasztó hőség, amikor a közélet sodra is lanyhul – a szerkesztő ilyenkor kényszerül rá arra, hogy például az évfordulónaptárt böngéssze valami érdekesség után kutatva. És talál is: gyakran olyat, ami a maga idejében alig elképzelhető újdonságnak számított, ma pedig azon csodálkozunk, hogy miért csodálkoztunk rajta annak idején. Nos, 43 esztendővel ezelőtt július elsején Budapesten kalauz nélkül indultak hajnalban útjukra a villamosok és autóbuszok. Az idősebbek még emlékeznek: a villamosokon a belső tetőn a kapaszkodók között egy szíj húzódott végig, a peronon egy csengettyűnél végződött. A leghátsó kocsin a kalauz kettőt, a középsőn egyet rántott rajta, és ezután adta meg ugyancsak egy rándítással a motorkocsiban a kalauz a jelet a vezetőnek: indulhatunk. Az autóbuszokon elöl volt a leszállás, hátul a felszállás: a hátsó, magasított utolsó ülés volt a kalauzé, előtte egy kis asztalkán a vonal és átszállójegyek tömbje, onnan tépkedte le sebesen a felszállók igénye szerint az egyik kezével, a másikkal pedig a visszajáró aprót keresgélte a kasszából. Ha mindenkit kiszolgált, megnyomott egy gombot, ez jelezte a vezetőnek a felszállás befejezését. Akkor a BKV-nál létszámhiánnyal küszködtek, ezzel indokolták a kalauzok átcsoportosítását más munkakörökbe. Megjelentek a járműveken a jegylyukasztó készülékek, a trafikokban és az újságárusoknál az előre megvásárolható jegyek – mert ilyenek sem voltak a nevezetes dátum előtt, amikor egyúttal megszűntek a külön villamos- és autóbuszjegyek is, egységesen a drágább autóbuszjegyek árát kellett fizetni. Emlékeznek? 50 fillér volt a villamos vonaljegy, hetven az átszálló, egy forint ötven a busz vonaljegy, kettő az átszálló. Sokáig hiányzott a fülünkben a villamoskocsikon végighaladó csengettyű-zene és a busznál a szigorú tekintetű vagy éppen kedélyeskedő kalauz. Ma már erre is alig emlékezünk, mint ahogy arra sem, hogy volt valamikor egy új gazdasági mechanizmus, bátortalan kísérlet a szocialista tervgazdálkodás merevségét oldani egy kis piacgazdasággal – 53 éve a moszkovita pártapparátcsikok már kezdték megásni a sírját, a folyamat úgy zárult, hogy az újításokat pártoló Vályi Péter akkori miniszterelnök-helyettes 1973-ban egy öntödei látogatáson Diósgyőrben az izzó acélfolyamba zuhant. Lökték vagy sem – máig nem tisztázott. Változások helyett a kölcsönök felvétele kezdődött meg az egyensúly fenntartásának látszata kedvéért – de ez már az a történet, amely nem kánikulába való. Következik tehát a tartalomjegyzék. Néhai Sallai Gábor helyére a képviselőtestületben Tóth Pált választották a miklósiak – először a vele készült rövid interjút hallhatják, utána a szakbizottságok következnek. Az Aries a mögöttünk hagyott héten az 53. születésnapját ünnepelte – Viola Zsuzsa ügyvezető igazgató derűlátó hangnemben adott születésnapi interjút. Tombol a nyár – vízi és szárazföldi programokat kínálunk az itthon nyaralóknak. Szórakoztató és hasznos rádiózást kívánok kedves mindnyájuknak!