Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Mozaik - közérdekű magazin (november 28.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-11-28

Advent első vasárnapján közérdekű magazinunk, a Mozaik XIII. évfolyamának 47. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Ebben az esztendőben a megszokottnál korábban kezdődött a vásárlási láz, a szakemberek szerint ebben egyaránt része volt a koronavírus-járványtól való félelemnek és a nyugdíjasoknak, azaz sok nagymamának és nagypapának juttatott 80 ezer forintos prémiumnak. Az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy akár tehetősebb, akár szegényebb valaki, ilyenkor igyekszik minél mélyebbre nyúlni a pénztárcájába. Az ünnep eredetileg pedig nem az ajándék áráról, nagyságáról szól, hanem a családról, a szeretetről. Az ajándéknak jelképnek kellene lennie, nem pedig főszereplőnek. A jó választás, majd egy ötletes rajz vagy felirat a csomagoláson, egy kedves gesztus az átadáskor pillanatok alatt háttérbe szorítja a blokkon szereplő összeget. Ha nem, akkor már valami baj van, amit végérvényesen semmilyen karácsonyi csillogás nem tud elfedni. Szép élményekben, meghitt, emlékezetes pillanatokban legyen részük kedves mindnyájuknak az idei karácsonykor is. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Ülésezett a szigetszentmiklósi képviselőtestület – beszámolunk a részletekről. Emlékezetes, hogy a politikai baloldal egy semmire sem kötelező előválasztást rendezett a közelmúltban, Szigetszentmiklóson ezt a Gyurcsány Ferenc vezette DK támogatottja, Jószai Teodóra nyerte meg – kérte, hogy hadd beszélhessen terveiről. Készült vele interjú. Fontos határidőre figyelmeztet az Aries szakembere a szokásos tájékoztatóban, végül egy különleges előadás kulisszatitkait ismerhetik meg. Ez a mai kínálat, maradjanak velem, rögtön következnek a részletek.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink