Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Mozaik - közérdekű magazin (május 8.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-05-08

Nevezetes nap május 8-a: a Fagyinap 2013 óta. Az indok: ez a dátum hasonlít a legjobban a fagylaltra: az V. hónap "V"-je a lefelé keskenyedő tölcsérre, a 8-as pedig két egymásra rakott gombócra emlékeztet. Vajon milyen fagyit evett, aki ezt kitalálta? Egy kis fagylalt-történelem következik. Az első ilyen finomságot több ezer éve készítették először: az ókori kínai uralkodók számára: a mézzel ízesített gyümölcslevet hóval és jéggel hűtötték, így szolgálták fel. A mai értelemben vett fagylaltot egy palermói cukrász találta fel Európában 1672-ben. Erdélyben 1753-ban már megjelent az első olyan szakácskönyv, amely már fagylalt-receptet és készítési eljárást is tartalmazott.”Epervíz avagy jeges lév-forma” címmel. A fagylalt a XIX. században vált igazán népszerűvé, amikor megnyíltak az első cukrászdák, amelyek a hölgyek kedvelt találkozóhelyeivé váltak, és itt már árusítottak fagylaltot is. Ekkor még elég drága nyalánkságnak számított a fagyi, így ha egy fiatalember el akarta csavarni a választottja fejét, meghívta egy drága jeges édességre. Az első fagyikat még jéggel, vízzel készítették, és leginkább a mai szorbetre hasonlítottak, és igazából hűtött gyümölcskocsonyák voltak. A ma is ismert fagylalt akkor jött létre, amikor először adtak hozzá tejet, tejszínt. A mai fagylalt elnevezés csak nagy sokára honosodott meg a magyar nyelvben. Hívták jegeczedett tejhabnak, fagyosnak és hideg nyalatnak És vajon mi lehetett a spanyol tekercs? Hát persze, hogy a tölcsér, amit 1903-ban szabadalmaztattak. Az első fagyigépek kézi hajtásúak voltak, amit többnyire az inasok, vagy a nyalánkságukért dolgozni is hajlandó gyerekek hajtottak. A jéggel bélelt tartályban egy kisebb forgott, benne az édes masszával. Az első hazai fagylaldát a pesti belvárosban nyitotta bizonyos Peter Fischer. Feljegyezték, hogy a kioszk tucatnyi fagylaltja közül például Deák Ferenc különösen a gránátalma ízűt szerette. A XIX. század első harmadában már Pesten és Budán is árusítottak fagylaltot, népszerűsége máig töretlen akkor is, ha a korszerűnek mondott recept már így hangzik: „Végy egy zacskó fagylaltport, töltsd be a gépbe, öntsd fel vízzel, majd kapcsold be.” Szerencsére a szaporodó fagylalt-fesztiválok, versenyek egyre inkább visszahozzák a gondos kézzel, jó ízléssel készített igazi édes csemegéket. Szigetszentmiklóson is kapható belőlük több helyen – érdemes valamennyit végigkóstolni. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Tököl az első helyszín: Hoffmann Pál polgármester foglalja össze a közelmúlt eseményeit. Utána Orosz László szigetszentmiklósi bizottsági elnök következik: a lakihegyi elképzelésekre és többek között egy május 14-i ottani rendezvényre hívja fel a figyelmet. Az Aries szokásos tájékoztatójából megtudhatják, hogy miként gyűrűzött be hozzájuk is az ukrán háború. Végül Lázár Gergő, a Sárgaház igazgatója a májusi rendezvényeket sorolja el. Hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink