Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Mozaik - közérdekű magazin (augusztus 29.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-08-29

Köszöntöm a hallgatókat, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Három a magyar igazság, tartja a régi mondás – megvan a harmadik az ellenzék részéről. Az első: amint a választók jóvoltából hatalomra jutottak, a Horn-Kuncze kormány első intézkedései között lemondta a Magyarországra tervezett Világkiállítást. Első ízben rendezhettük volna mi, egy sor szerződést már megkötöttek, dolgoztak a különféle létesítményeken, az akkori hírek szerint 60 százalékos volt a készültség – hiába, a balliberális koalíció szabaddemokrata fele kéjes örömmel kierőszakolta: Horn Gyula miniszterelnök mondja le a korábbi kormány vállalását, az se baj, ha jó sok pénzbe kerül a különféle bánatpénzek kifizetése, majd Bokros Lajos behozza a megszorító csomagjával. Demszky Gábor akkori főpolgármester először hozzájárult a rendezéshez, majd az SZDSZ pálfordulása után ő is hátba támadta. A cél az volt, hogy ne növekedjen Magyarország híre-neve, ne legyen hasznára egy ilyen világra szóló rendezvény. Csak zárójelben jegyzem meg: szerveződött egy világkiállítási rádiócsatorna, magam is munkatárs-jelöltek között voltam, egy életre szóló rádiós élmény lett volna itt dolgozni, zárójel bezárva. A második lehetőség az olimpia volt: mi rendezhettük volna nemsokára, megint Magyarország tárhatta volna a világ elé a sporteredményeken kívül kulturális kincseit, gazfasági eredményeit és az igazi magyaros vendéglátás fortélyait. Megint jött egy balliliberális csapat, megint bedobtak mindent, amit tudtak Magyarország ellen és így Párizsra figyel majd a világ szeme a következő olimpia idején. Most itt a harmadik: a 2023-as atlétikai világbajnokság itthoni rendezésének megfúrása van napirenden Karácsony Gergely részéről. Kísérteties a hasonlatosság: a kilencvenes évek liberálisai, élükön a főpolgármesterrel a világkiállítást sajnálták a magyaroktól, a mostani liberálisok, élükön a főpolgármesterrel a világbajnokságot sajnálják.  Karácsony hivatkozhatna akár arra is, hogy nem lehet közlekedni a fővárosban és romlik a közbiztonság, de a főpolgármester inkább egy nemzetközi oktatási intézmény építési tervét választotta indokul. Teljesen mindegy, mire hivatkozik: a lényeg megint az, hogy Magyarországot szeretné megfosztani egy világrendezvénytől. Talán abban is reménykedik, hogy őmiatta megkérdőjeleződik a nemzetközi fórumokon hazánk szavahihetősége, és ha ezt megtapasztalja, akkor majd szokása szerint örömmel mutogat Orbán Viktorra. Arra már gondolni sem merek, hogy az előbb idézet magyar közmondás úgy fejeződik be, hogy „és egy a ráadás.” Magyarország-ellenes további ötletek biztosan van a budapesti városházán, remélhetőleg minél kevesebbel leszünk kénytelenek megismerkedni a jövőben. Idézek egy másik mondást: egyszer mindennek vége van. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A közéleti eseményeket illetően a mögöttünk hagyott héten még tartott a nyári szünet, a következő hétre kíséreli meg Nagy János polgármester a rendkívüli testületi ülés ismételt összehívását abban bízva, hogy senki nem tervezi határozatképtelenné tenni, meglátjuk. Kezdődik a tanítás – a szülők figyelmét hívjuk fel arra, hogy mire hívják fel a gyermekeik figyelmét. Az Aries következik ezután: a téma az önkormányzati intézmények felújítása. Rendhagyó tárlat nyílt csütörtökön este a Városi Galériában: a kiállítóval készült interjú. Végül Lázár Gergőé a szó: a szeptemberi rendezvényeket sorolja el. Ez a mai kínálat, maradjanak velem, rögtön következnek a részletek.
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink