Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Mozaik - közérdekű magazin (április 3.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-04-03

Köszöntöm a hallgatókat, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Innentől kezdve párhuzamosan kellene két bevezető szöveget mondanom, hiszen vasárnap ezidő tájt még messze a végeredmény, a hétfő esti ismétléskor viszont már majdnem biztos a választás végeredménye. Azért mondom, hogy „majdnem”, mert egészen biztos, hogy lesznek, akik megtámadják a két szavazás eredményét csalást kiáltva. Hagyjuk is a mostani referendumot, emlékezzünk vissza a régebbiekre: össznépi csöndes dühöngés vagy kínunkban nevetés volt ilyenkor, hiszen a Hazafias Népfront egyellen jelöltjére lehetett több évtizeden keresztül szavazni a népi demokráciában. . Illetve nemcsak lehetett, hanem kellett is, mert emlékszem, hogy nálunk annak idején késő délután becsöngettek, hogy „az elvtársék még nem voltak szavazni, igyekezzenek, mert elkésnek!” Azután hamar közölték „a nép döntését” is: általában Kádár volt az első 99,8 százalékkal, X. elvtárs a második 99.7-del a második és így tovább, a 99.5 tizedes eredmény már csúfos bukásnak számított. A választás napján az egész országban teljes alkoholtilalom volt, nehogy egy választópolgár rossz helyre húzza be az X-et. Azután eljött végre az a szavazás is, amely eltörölte az egész csúfos cirkuszt és megteremtette a valódi választás lehetőségét. Itt is akadtak-akadnak, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, mert olyanokat mondanak, hogy „Engem nem érdekel a politika”,  „Teljesen mindegy, ki van ott felül, úgysem szólhatok bele a döntésekbe”, „Csalás az egész, fölösleges részt venni benne” és így tovább. Persze, a távol maradás a szavazóurnáktól szintén politikai döntés, bármennyire berzenkedik is ellene a választópolgár: egyszerűen nem kíván élni a felkínált lehetőséggel. Általában ezek a nemszavazók szokták a legnagyobb hangon szidni a kormány valamely intézkedését és tudnak mondani tucatnyi sokkal jobb elképzelést. Ha nagyon a dolgok mélyére nézünk, ezek az emberek a távolmaradásukkal hagyják elveszni a jogukat arra, hogy a választás után bármibe is beleszóljanak – a kellő időben otthon maradtak, ezzel nem szóltak bele abba, hogy kiké legyen a kormányzati hatalom. Magyarországon is úgynevezett képviseleti demokrácia van, a választások alkalmával döntik el az emberek, hogy ki képviselje az érdekeiket. Ilyen egyszerű az egész. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Sportpálya-avatásról szól az első interjú – tetszik, nem tetszik, a valósághoz tartozik, hogy kormányzati támogatás is segített a megvalósításban. Tűzoltó a következő vendégünk: a szárazság miatt megszaporodott a szabadföldi tüzek száma, a veszélyekre való figyelmeztetés érdekében országos kampány kezdődött, ehhez csatlakoztunk mi is. Az Aries időszerű tájékoztatójában a növényeké és virágoké a főszerep, majd arról hallanak, hogy ki ad tanácsot az életvezetési tanácsadónak. Ez a mai kínálat, hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak! 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink