Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. április 22. szerda Csilla napja van.
Mozaik - közérdekű magazin 2023. január 22.
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-01-22

A szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. A magyar kultúrához kötődő három neves személyiséget kell megemlítenünk a mai napon Petőfi Sándort, Kölcsey Ferencet és Madách Imrét – mindhármuk és az egész  magyarság életében fontos dátumról van szó. Szigetszentmiklóson csütörtökön este  tartották meg a Sárgaház színháztermében az ünnepi műsort, amelynek hangulatát és a mának szóló üzenetét a fellépők gondolatainak közreadásával próbáljuk meg érzékeltetni. Senki nem volt száraz, unalmas – a magyar kultúra méltatása olyan téma, amivel mindenki szívesen foglalkozik a színpadon és ez a nézőtéren ülők érzéseire is hat. Többször volt vastaps az este folyamán, jeléül annak, hogy nem csak az előadókat, hanem a közönséget is megérintette a kifejezés és ami mögötte van: Magyar Kultúra. Nagy betúvel írva, a beszédben hangsúlyosan kiejtve. Miért? A szónokok a maguk szavaival azt fejtették ki, hogy erre büszkék lehetünk, mert különleges, egyedi, csak ránk jellemző. Nem csak találmányokban, tudományokban, hanem a kultúrában is kiemelkedő eredményeket tettünk és teszünk le minden bizonnyal a jövőben is az emberiség nagy, képzeletbeli közös asztalára. Igaz, vannak, akik nem képesek megérteni az emiatti felemelő érzést – nem tudják, miből rekesztik ki saját magukat, legyen ez az ő gondjuk.  Maga az ötlet, hogy legyen külön, kiemelt napja a magyar kultúrának, Fasang Árpád zongoraművész, karnagy, a Magyar rádió egykori zenei rendezője fejében fogant meg a nyolcvanas évek közepe táján és 1989-ben valósult meg először – azóta a Himnusz születésnapjával együtt tartjuk meg. Maradjon így mindaddig, amíg magyar él a Földünkön - igaz, szétszórva, de ezáltal is összekötve! Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A mögöttünk hagyott héten üléseztek a képviselőtestület szakbizottságai – beszámolunk a megtárgyalt ügyekről. Ezután pedig a Sárgaházba látogatunk az ünnepi estre. Tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!   

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink