Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 03. csütörtök Hilda napja van.
Mozaik - közérdekű magazin (2022. május 1.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-05-01

Májuzs elseje - most már elsősorban az Édesanyák Napja. Mondhatnak bármit eszement politikusok, zavart elmjű nagyhangú kutatók, különféle politikai csoportosulások tévtanokat hirdető és ettől anyagi hasznot remélő kikiáltói - őket is édesanya szülte. Amíg emberiség létezik a Földön, addig ez marad továbbra is a természet rendje: az Édesany örök. Köszöntsük őket szeretettel, tisztelettel, becsüljük meg minden léptüket világunkban! Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A bizottsági ülések sorozatából a mögöttünk hagyott hét hétfőjére maradt a Pénzügyi, Bizottság, majd egy rendhagyó képviselőtestületi ülés következett: a közepe táján ugyanis határozatképtelenné vált. Két képviselő előre bejelentette távolmaradását, a többiek pedig szép lassan elszivárogtak, végül az alpolgármester is felállt a székérőll és kivonult.. Egyelőre nincs hír arror, hogy mikor lesz a folytatás. Nagy János polgármester és dr. Vántsa Botond, a Fidesz-KDNP frakció szóvivője egyaránt elmondja a véleményét. A műsor végén az Aries szokásos tájékoztatóját hallják.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink