Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 07. hétfő Appolónia napja van.
MOZAIK - közérdekű és szolgáltató műsor (január 14.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-01-14

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy a röpködő mínuszokban hangos lélekmelegítő gyanánt figyelik a műsort. A Mozaik XVI. évfolyamának 2. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Igaz, kemény hideg van, de messze vagyunk attól a mínusz negyven foktól, amitől 81 évvel ezelőtt szenvedtek a magyar honvédek. 1943. január 12-én volt a doni katasztrófa évfordulója. Ezen a napon hajnalban indult meg a nagy erejű szovjet támadás a Don mellett folyamvédelemre berendezkedett 2. magyar hadsereg ellen. A fegyverzetben és ruházatban gyengén felszerelt katonák csak néhány napig tudtak ellenállni a számbelileg, felszereltségben és fegyverzetben egyaránt túlerőben lévő ellenség rohamának. Hadtörténészek szerint a kilátástalan helyzetben tanúsított hősiességükről csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni. Parancsuk az utolsó emberig való kitartás volt! Megtették, aztán meghaltak! Emlékezzünk kegyelettel rájuk. Vannak olyan kutatók, akik szerint ennek 2. magyar hadseregnek a frontra küldése a legnehezebb államférfiúi, országvezetői döntések közé tartozott. Nem hanyagságról, felelőtlenségről volt szó, hanem a jövőről. A II. világháborús vereség már előrevetítette árnyékát, ugyanakkor még harcban álltunk, mint később kiderült, kiugrási lehetőség a német hadsereggel a hátunkban nem volt, ezért egyes féltve őrzött levéltári anyagok szerint kiküldték ugyan kényszerűségből és időhúzásból a II. magyar hadsereget, de a lehetőség szerint egészséges, erős, katonaférfiak nélkül. Arra gondoltak: a háború után sokkal inkább szükség lesz rájuk az ország újjáépítésében és a megfogyatkozott népesség gyarapításában, maradjanak inkább itthon. Persze, a kommunista történetírásban sokkal egyszerűbb volt kígyót-békát kiáltani az ország korábbi vezetőire és az évtizedek során már ez ment át a köztudatba. Ennyit bevezetésként és következzék a tartalomjegyzék Fogalmazhatnék úgy is, hogy a mai egy dunavarsányi különkiadás, mert mindegyik interjú ebben a 20. születésnapjához közeledő kisvárosban készült, igaz, nem csak itteni ügyekről van szó. Az első Gergőné Varga Tünde, aki azt is elsorolja, összesen hány évfordulót köszöntenek majd a településen. Ezután dr. Békássy Szabolcs következik, ő az országos és a térségi járvány-adatokat ismerteti. Könnyedébb témákra váltunk ezután: nemsokára itt a varsányi banyabál – a főbanya beszél az előkészületekről. Végül a Petőfi nevét viselő művelődési központba látogatunk el, ahol a tervek között az igazgató egy jótékonysági rendezvényről is beszámol. Ennyi a kínálat, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!  

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink