Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 03. csütörtök Kornél napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Mozaik- 2022.08.28
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-08-29

Adásunk témái röviden:

- Augusztus 22-én, hétfőn Szigetszentmiklós Város képviselő-testülete ülésezett, a napirendi pontokról hozott döntésekről Patek Edina kolléganőnk kérdezte Nagy János, polgármestert.

- Ugyancsak hétfőn a rendkívüli képviselő-testületi ülést követően a Városi Könyvtár és Közösségi Házban várták a lakókat a közmeghallgatásra, ahol Szigetszentmiklós városközpontjának kialakítása volt a fő téma, illetve több lakó is egyedi kérésekkel érkezett, melyekről szintén Nagy János tájékoztatja a hallgatókat.

- Augusztus 25-én, ünnepélyes keretek között adták át a Csépi út 137. sz. alatt épült új Tündérkert Óvodát, mely főképp a Bucka városrészben élő fiatal családokat látja majd el. Az intézmény építése tavaly júniusban kezdődött és idén nyáron fejeződött be, így szeptemberben megkezdheti működését. A beruházás keretében egy 100 férőhelyes, négy csoportszobás, komplex akadálymentesített, melegítőkonyhával, napelemes rendszerrel ellátott, klimatizált óvodaépület valósult meg, melyhez füvesített játszóudvar és 27 darab, kettő akadálymentesített személygépkocsi-parkoló, valamint út és járda épült. Sallai Gáborné, intézményvezető személyes tapasztalatait is megosztja az elkészült óvodáról, melynek részleteit Patek Edina interjújából tudhatják meg.

- Az Aries Nonprofit Kft. heti beszámolója a gyakran ismételt kérdések témakörét boncolgatja 3 egységvezető oldaláról. Patek Edina kolléganőnk Csáky Bernadettet, a városgondozási egységvezetőt, Tiba Gábort, a távhőszolgáltatási egységvezetőt és Nich Balázst, a környezetgazdálkodási egységvezetőt kérd4ezte a lakók részéről legsűrűbben felmerülő kérdésekről.

- Véget ért a Summerfeszt nemzetközi folklórfesztivál. Volt itt szabadtéri mozi, rengeteg táncszínházi előadás, koncert és gyermekprogram. Hogy hogyan telt el a színfalak mögött a szervezők szemével az esemény, arról Petró Karesz kollégánk beszélgetett Lázár Gergővel a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatójával.

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink