Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 08. vasárnap Zsombor napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Slágeremlékek ismétlés Lakihegy Rádió
Mozaik (09. 26) Közérdekű magazin
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-09-26

 Térségi közérdekű magazinunk, a Mozaik XIII. évfolyamának 38. számát hallják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. A történészek több eseményt emlegetnek, mint az egykori szocialista tábor összeomlása, majd   rendszerváltást elindító folyamat kezdetét - van, aki az 1956-os forradalmat, más Kádár bukását vagy éppen Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédét tekintik ilyennek. Még egy dátumot ide illeszthetünk: harmincnégy éve, 1987. szeptember 27-én rendezték meg a lakiteleki találkozót. Lakitelek kis település huszonnyolc kilométerre Kecskeméttől, a Tisza mellett. Egy Lezsák Sándor nevű, kényelmetlenül szókimondó és az irodalmi életben az akkori hatalom számára kellemetlenül messze ható  összejöveteleket kiválóan megszervező fiatalembert teljesen elnémítani nem mertek, de célszerűnek látták a fővárosból való eltávolítását - a szakminisztérium ennek a kis településnek az iskolájába helyezte át. Sok éven keresztül tanított itt, közben egy tanyát is vett, itt lakott családostól. Ennek a kertjében, egy kölcsönkért nagy katonai sátorban tartották meg a  nevezetes összejövetelt azért, hogy "A magyarság esélyei" címmel nemzeti sorskérdéseinkről cseréljenek eszmét. A szervezők : Lezsák Sándor, Bíró Zoltán, Für Lajos, Fekete Gyula, Kiss Gy. Csaba, Csoóri Sándor, Csurka István voltak, összesen 181-en gyűltek össze. A bevezető előadást Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára tartotta – az ő jelenléte részben legalizálta a hatalom számára nem kívánatos összejövetelt. Persze, a belügy megfigyelői és lehallgató-szakemberei azért jelen voltak: amikor a 20 éves évfordulón Lezsák Sándorral a helyszínen készítettem interjút, pontosan megmutatta, merre kukkoltak az elvtársak. A teljes körű figyelemmel kísért előadások a sátorban a reform szükségességéről, a társadalmi kiútkeresésről szóltak, a társadalmi összefogás kialakítását tűzték ki célul. Itt fogalmazódott meg először, hogy a szocializmus zsákutca, s itt hangzott el először nyilvánosan az egypártrendszert felváltó többpártrendszer követelése és az, hogy Kádárnak mennie kell. A hivatalos sajtó nem tudósított az eseményről, másfél hónappal később Pozsgay egy vele készült interjúba csomagolva a Magyar Nemzet című napilapban tárta a nyilvánosság elé a találkozó tényét és az ott elfogadott nyilatkozatot, amelynek később hosszú utóélete volt. Ez is lehetett tehát a rendszerváltás folyamatának kezdete, amely sokak szerint még mindig tart. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Taksony az első helyszínünk - Kreisz László polgármester tekinti át  a fejlesztési lehetőségeket. Egy különleges bemutatóra látogatunk el ezután: előzetesként annyit, hogy a résztvevők befőző-automatákkal ismerkedhettek meg. Megyesi Edina szigetszentmiklósi háziorvos a következő megszólaló - témája a közeledő influenza járvány elleni védekezés, különös tekintettel a koronavírus-járványra. Az Aries időszerű tájékoztatójában a szigetszentmiklósi játszóterek korszerűsítéséről lesz szó.  Ez a mai kínálat, maradjanak velem, rögtön következnek a részletek. 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink