Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 02. hétfő Achilles napja van.
Mögöttünk a múlt (december 28.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-12-28

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a szilveszteri előkészületek közepette is figyelnek műsorunkra – sok jó tanács hangzik majd el. 2025. december 28-án, vasárnap kora délután, az ismétléskor, hétfőn este 8 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma jóvoltából bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 52, azaz idei utolsó számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az év utolsó napjához közeledve, összegyűjtöttem, hogy a világ más tájain milyen szokások övezik az óesztendőtől való búcsúzás napját és hol, milyen módon próbálják rabul ejteni Szerencse istenasszonyát, Fortunát a bőség és jólét biztosítása érdekében. Argentínában például a hölgyeknek rózsaszín fehérneműt kell viselniük, mert ez állítólag vonzza a szerelmet és éjfélkor jobb lábbal kell előre lépni, mert ez szerencsét hoz; az ausztrálok a zajkeltésben hisznek, ezért éjfélkor különböző edényeket és serpenyőket ütve vonulnak az utcára; Brazíliában aki teheti, lemegy az óceán partjára és hét hullámot átugrik, hogy a hét minden napján szerencséje legyen; Chilében a hölgyeknek ajánlatos kifejezetten aranysárga színű alsóneműt felvenni, ha gyermekáldást szeretnének, továbbá ha éjfélkor egy bőrönddel elszaladnak a legközelebbi sarokig és vissza, akkor nagy utazás várja őket. A Fülöp-szigeteken a modern idők jeleként nem gyertyát gyújtanak, hanem felkapcsolják az összes villanyt, hogy elijesszék az ártó szellemeket; Guatemalában pontosan éjfélkor 12 pénzérmét kell az utcára menve a hátunk mögé hajítani a szerencse érdekében.  Oroszországban a kívánságokat felírják egy papírra, majd a papírt elégetik, a hamut egy pohár pezsgőbe szórják és megisszák éjfél előtt. Puerto Ricoban az összes edényt megtöltik vízzel és éjfélkor kiöntik a bejárati ajtón. Aki épp arra jár, annak már nincs szerencséje. Törökországban a hölgyeknek piros fehérneműt illik viselni szilveszter éjjelén, szerintük az hozza meg a szerencsét, Venezuelában szintén a sárga a divat, mint Chilében.  Nálunk, Magyarországon lencsét eszünk, mert sok pénzt jelent a sok lencseszem, továbbá malacpecsenyét, mert a malac kitúrja számunkra a szerencsét.  Bármelyik szokást alkalmazták, hozzon szerencsét az egész 2025-ös esztendőben! Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A közéletet figyelemmel kísérők többször lehettek tanúi annak, hogy milyen parázs viták kerekedtek a szigetszentmiklósi képviselőtestület ülésein – a két legnagyobb frakció vezetője most békés hangvételben foglalja össze véleményét a 2025-ös esztendőben történtekről. Abban egyet értenek, hogy a jövőben jó volna, ha több lenne az egyetértés, békésebb lenne a hangulat a tanácskozásokon a város lakói érdekében. Maradva a békénél, fórumsorozat volt az év utolsó hónapjában a járásban „Mondj nemet a háborúra!” mottóval – összefoglaljuk az elhangzottakat abban a reményben, hogy a magunk eszközeivel mi is hozzájárulunk egy kicsivel a város és az ország békéjéhez. Békés, boldog új esztendőt kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink