Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 11. kedd Zsuzsanna napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Mindig beosztással (július 17.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-07-17

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha ránk figyelnek mindaddig, amíg pihegnek a hőségben, azaz felkeléstől elalvásig. 2024. július 17-én, szerdán 20 órától és az ismétléskor, szombaton 14 órától gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVI. évfolyamának 29. számát hallgatják életünk fontos jelenségeiről, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Nehéz fába vágtuk a fejszénket a mai vendéggel. mert nagyon komoly három témáról lesz szó: a takarékosságról. Tudom, hogy ez csak egy, de három olyan fogalomhoz kapcsolva, amelyek mindegyikéből jó, ha van. Ne kizárólag a pénzre gondoljanak, mert nem csak azt lehet ésszerűen vagy tékozolva felhasználni, hanem például az időt vagy éppen a saját erőnket, energiánkat is. Megegyeznek abban, hogy az egyiket sem lehet valamilyen üzletben megvásárolni, ha kifogytunk belőle és abban is, hogy mind a három megléte vagy éppen hiánya meghatározza az életminőségünket, a másokkal való kapcsolatunkat, a saját személyiségünk fejlődését, változását. Ha bármelyik túlságosan rátelepszik a hétköznapjainkra, minden másnál fontosabbá válik a számunkra, ugyanúgy tönkre teheti a jelenünket és a jövőnket, mint ha nem törődünk vele, könnyedén átlépünk rajta. Elég, ha csak az egyiket hozom fel példának itt, a bevezetőben: ha folyton rohanunk, mert nem tudjuk beosztani az időnket, az ugyanúgy rossz eredményre vezet, mint ha minden tologatunk, „ejh, ráérünk arra még” – mint Pató Pál úr mondotta volt Petőfi Sándor a versében (a költő nem kitalálta a híressé vált figurát, hanem az életből vette: egy bizonyos muzslai illetékességű alszolgabíróról, ma azt mondanánk, alpolgármesterről mintázta meg). Mind a háromra egyformán érvényes: örüljünk annak, ha van elegendő és ne pazaroljuk, mert észre sem vesszük, és máris elfogyott. De nem filozofálgatok most tovább, itt van erre a mai Sziget Szelet műsorideje, amelyben vendégünkkel mi is néha belemerülünk a magasröptű gondolatok citálásába. Jöjjenek velünk, kezdjünk bele együtt ennek az életben nagyon fontos három dolognak a megtárgyalásába!  

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink