Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha nem csak hétköznap, hanem az ünnepeken is bennünket hallgatnak. bennünket hallgatnak ébredéstől elalvásig. 2023. március 15-én, vasárnap kora délután, az ismétléskor, hétfőn este 8 órától, valamint hangos archívumunk jóvoltából bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVIII. évfolyamának 11. számát hallgatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Március 15-én soha nem felejtek el egy gyerekkori emléket. Már kisiskolás voltam, és többször odatévedt a tekintetem a naptár lapjára, amelyen a szocialista idők diktátuma szerint Március 15-e fekete betűs nap volt ugyan, de a szám alatt az volt olvasható: Nemzeti ünnep. Sehogy sem fért a fejembe, ezért egy délutáni kora tavaszi séta alkalmával megkérdeztem néhai édesapámat, a Magyar Távirati Iroda háború előtti vezetőjét, a kitelepítés után segédmunkást, hogy miért szerepel fekete betűvel, ha egyszer nemzeti ünnep, és miért nemzeti ünnep, amikor fekete betűs nap? Nm tudtam a kettőt összeegyeztetni. Vagy ne írják oda, hogy ünnep, vagy legyen piros betűs – okoskodtam magamban és ezt elő is adtam édesapámnak. Hosszan hallgatott, azután nagyot sóhajtva válaszolt: Tudod, kisfiam, vannak dolgok, amiket az ember csak felnőtt fejjel ért meg igazán. Neked van igazad, remélem, mire felnőtt leszel, már piros betűs nap lesz. Éreztem, hogy többet nem mond erről – hogyan is magyarázhatta volna el egy másodikos gyereknek, hogy a szocializmus – ahogy mondani szokás – sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a 48-as szabadságharc évfordulóját. Az iskolában már szabad volt megemlékezni róla, de aznap este mindig volt Budapesten nem is egy olyan tér, ahol rendőrök vertek agyba-főbe gumibottal olyan fiatalokat, akik komolyan vették, hogy március 15-e Nemzeti Ünnep. Remélhetőleg most már mindaddig, amíg magyar lesz a Földön. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely tartott lakossági fórumot a hét elején Tökölön, felidézünk néhány gondolatot az elhangzottakból. Ma, azaz vasárnap volt a 12. Békemenet – a hét elején egy sajtótájékoztatón a kezdetekről érdeklődtem a szervezőknél. Közeledünk a választásokhoz, folytatjuk a térségi választókerületi z országgyűlési képviselőjelöltek bemutatását. Végezetül 1848 a téma: megismerhetik a márciusi ifjak két szigetszentmiklósi társának életütját. Ez a kínálatunk, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









