Az előttünk levő héten egy szomorú, de nagyon időszerű megemlékezést tartunk: az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére ekkor van a Magyar Függetlenség Napja. 1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, és az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált. Itt hangzott el az a nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi jelentőségű Orbán-beszéd, amelyben első ízben követelte nagy nyilvánosság előtt a szovjet csapatok kivonását. Évtizedekig súlyos következményekkel járt egy ilyen kijelentés. Végül 1991. június 30-án teljesült hivatalosan a követelés: a Tisza hídon a parancsnok utolsóként hagyta el Magyarország földjét. 1944. március 19-e óta először nem állomásozott idegen katona magyar földön. Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezmény 1991. június 30-át rögzítette a kivonulás befejezéseként, ám végül ez két héttel hamarabb megtörtént. Persze, a népnyelv szerint ugyan kimentek a tankok és bejöttek a bankok, de ez már egy másik történet. Most a szomszédunkban nem szovjet, hanem ukrán és orosz csapatok harcolnak egymással és főként a tengeren túli Amerikával – ők megint a biztonságos távolból irányítják az eseményeket. Meddig? Még titk. Ennyit befejezésként, következik a tartalomjegyzék. Nyárhoz, jó időhöz, vidám napsütéshez méltóan nem a történelmi léptékű eseményekkel, hanem a mindennapjaink eseményeivel foglalkozunk. Közeledik a nyár, Magyarország és a Kárpát-medence talán legnagyobb kulturális eseménye, a Summerfest. A programokat a világháló segítségével már részletesen megismerhetik, mi most Budai Gábor szigetszentmiklósi fesztiváligazgatóval és az egyik alapítóval a kulisszák mögé kukkantunk be. Bár augusztus15-e, a kezdés napja még messzinek tűnik, a kánikula már a nyakunkon van, nem árt napozási tudnivalókkal felvértezni magunkat. Vonatkozik ez a gyerekekre is, akiket más szempontokból is ajánlatos felkészíteni a vakációra, megelőzendő a zsörtölődéseket a szülői házban és a strandon. A sor végére most a virágok maradtak: az Aries időszerű tájékoztatójában a virágültetés a téma. Hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?
A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.
A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.
Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.
Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!
https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/