Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 12. szerda Klára napja van.
Közérdekű és szolgáltató műsor (szeptember 29.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-10-01

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem tartanak egészen a műsor végéig, de természetesen utána is maradnak rádiónk hullámhosszán. 2024. szeptember 29-én, vasárnap kora délután, az ismétléskor, hétfő este 8 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor közérdekű és szolgáltató magazinunk, a Mozaik XIV. évfolyamának 39. számát hallják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok.. Éppen, hogy túl vagyunk egy nevezetes évfordulón: huszonhét éve, 1987. szeptember 27-én rendezték meg a lakiteleki találkozót. Lakitelek kis település huszonnyolc kilométerre Kecskeméttől, a Tisza mellett. Lezsák Sándort az akkori hatalom ide száműzte, mert a jelenléte és munkássága finoman fogalmazva nem volt kívánatos a fővárosi irodalmi életben – miután erőszakos elhallgattatása túl nagy zajjal járt volna, a legegyszerűbb az eltávolítása volt. Sok éven át tanított a kis település általános iskolájában – a kétezres évek elején itt kezdtek kisgyerekeknek először japán nyelvet tanítani. Az irodalmár-pedagógus egy fogadáson ismerkedett meg a japán nagykövettel, ezzel kezdődött a kapcsolat. Lezsák Sándor egy időközben vásárolt tanyán családot alapított és természetesen nem hagyta abba sem az irodalmi, sem a szervező munkát. A tanya tágas kertjében, egy kölcsönkért nagy katonai sátorban tartották meg a nevezetes összejövetelt azért, hogy a magyarság esélyei címmel nemzeti sorskérdéseinkről cseréljenek eszmét. A szervezők Lezsák Sándor, Bíró Zoltán, Für Lajos, Fekete Gyula, Kiss Gy. Csaba, Csoóri Sándor, Csurka István voltak, összesen 181-en gyűltek össze. A bevezető előadást Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront akkori főtitkára tartotta – az ő jelenléte részben legalizálta a hatalom számára nem kívánatos összejövetelt. Persze, a belügy megfigyelői és lehallgató-szakemberei azért jelen voltak: amikor a 20 éves évfordulón Lezsák Sándorral a helyszínen készítettem interjút, pontosan megmutatta, merre kukkoltak az elvtársak. Az ilymódon teljes körű figyelemmel kísért előadások a sátorban a reform szükségességéről, a társadalmi kiútkeresésről szóltak, a társadalmi összefogás kialakítását tűzték ki célul. Itt fogalmazódott meg először, hogy a szocializmus zsákutca, s itt hangzott el először nyilvánosan az egypártrendszert felváltó többpártrendszer követelése és az, hogy Kádárnak mennie kell. A hivatalos sajtó nem tudósított az eseményről, másfél hónappal később Pozsgay egy vele készült interjúba csomagolva a Magyar Nemzet című napilapban tárta a nyilvánosság elé a találkozó tényét és az ott elfogadott nyilatkozatot. Huszonhét éve kezdődött meg tehát a rendszerváltozás folyamata, amely sokak szerint a mai napig nem ért véget. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A szigetszentmiklósi képviselőtestület megtartotta a választási ciklus utolsó testületi ülését – szokás szerint kétféle megközelítésben számolunk be a most is vitákkal tarkított tanácskozásról. Képviselői búcsú következik ezután – Tóth Imre bizottsági elnök a következő ciklusban már nem vállalt közreműködést – néhány mondatban felelevenítjük az elmúlt 18 évet. Végül egy időutazásra indulunk: meghallgathatják, hogy miként készültek tíz esztendővel ezelőtt a mostani hétvégén is megrendezett képzőművészeti eseményre, a Patak Fesztiválra. Részletes beszámoló a Sziget Szelet következő számában hallgatható meg.. Ez a kínálatunk, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink