Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 18. vasárnap Lukács napja van.
Közérdekű és szolgáltató műsor (október 29.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-10-29

Köszöntöm a hallgatókat, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az előttünk levő héten, november elsején közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik as katolikus egyházban, vagyis a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel. Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére. Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, hogy „az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben meghalt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottról emlékezett meg a család. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A mögöttünk hagyott héten szerdán Szigetszentmiklóson ülésezett a képviselőtestület – két nézőpontból hallanak beszámolót, természetesen különböznek a vélemények, de abban egyeznek, hogy ne legyen több hasonló hangulatú ülés. Eredményt hirdettek a „Virágos Szigetszentmiklós” versenyben – megismerhetik a helyezettek nevét és a díjakat. Szokás szerint ezidőtájt egyre több az influenzás – nem a különféle tablettákra, hanem a természet ajándékaira, a minden mellékhatás nélküli, gyógyító gyógyteákra hívjuk fel a figyelmet. Műsorunk végén Hutóczky Béla, a szigetszentmiklósi Szent Miklós templom plébánosa mondja el ünnepi gondolatait. Ez a kínálatunk, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink