Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 11. péntek Nóra, Lili napja van.
Közérdekű és szolgáltató műsor (július 21.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-07-21

Köszöntöm a hallgatókat és örülök, ha inkább ránk figyelnek és nem a makacs hőhullám okozta kellemetlenségekre. 2024. július 21-én, vasárnap kora délután, hétfőn este 8 órától, valamint a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor közérdekű és szolgáltató műsorunk, a Mozaik XVI. évfolyamának 29. száma szól a hangszórókból, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Július 18-án csöndben magunk mögött hagyunk egy évfordulót: 73 esztendővel ezelőtt – az MTI akkori közleménye szerint - befejeződött „a főváros megtisztítása a nemkívánatos elemektől” – ez volt a mára jórészt elfeledett kitelepítés. Az 1948-as, hírhedt kékcédulás csalássorozattal és a szovjet szuronyok fenyegetésével megszilárdított, magát kommunistának mondó Rákosi-rendszer nemcsak közellátási, hanem lakás-gondokkal is küszködött, az új hatalmi elit főképpen Budapesten csak úgy tudott a neki megfelelő állapotú és méretű lakáshoz jutni, ha onnan kitelepítette a benne lakó tulajdonost és családját. Több célt véltek így megvalósítani: ingyen megjutalmazták saját kádereiket, eltávolítottak a fővárosból sok velük nem rokonszervező embert és azt remélték, hogy a vidéken, főként az úgynevezett kulákok, tehát minimális vagyonnal bíró, gazdálkodó parasztemberek házába zsuppoltak nem a szocialista rendszert, hanem egymást fogják szidni a kényszerű együttlét miatt, összevész az értelmiség és parasztság, erősödik a munkásosztály. 13 ezer lakás szabadult föl ezen a módon a fővárosban egy hónap alatt. A beköltöző elvtársak és családjuk az ingatlanok ingóságait is megkapták – egy csapásra gyakran komoly értékű festmények, szőnyegek, bútorok tulajdonosai is lettek. Természetesen szigorúan törvényes keretek között, hiszen formailag mindig ügyeltek mások tulajdona elvételének külsőségeire: először a háború befejezése után létrehozott Elhagyott Javak Kormánybiztossága lett a gazda, innen kapták meg egyszerű jóváírással a beköltözők. A kitelepítetteket Budapestről is kitiltották – nehogy egyszer visszajöjjenek és kellemetlenkedjenek az új tulajdonosoknak. A kényszer-lakhelyet évekkel később elhagyhatták ugyan, sok család, például az enyém is a főváros környékére költözött vissza – mi Dunaharasztiban találtunk egy használaton kívüli mosókonyhára és raktárhelyiségére. A kitelepített család úgynevezett osztályidegennek minősült – a felnőttek csak nagyon alantas munkát kaphattak, a gyerekek pedig nem tanulhattak tovább a nyolc általános után. Nem volt egyszerű kijátszani a hátrányokat, de az idő múlásával és Isten segítségével valamennyire sikerült, bár – tapasztalatból tudom - teljesen ledolgozni sohasem. Ennyit a múltról, következik a tartalomjegyzék. A nyár a témánk, mindegyik interjú hozzá kapcsolódik valamilyen módon. Fölváltva hallhatnak jó és rossz történésekről – miután az imént emlegetett kitelepítés egyértelműen a rosszak közé tartozik, következik egy jó. Szigetszentmiklós egyik büszkesége a Székely Miklós Városi kórus – vezető karnagya visszatekint a mögöttünk hagyott esztendőre, a sikerekre és beszél a jövő terveiről. Következik a rossz: nyáron a hőség, a vihar, a villámcsapás, a felhőszakadás teszi próbára az emberek tűrőképességét – a katasztrófavédelem tűzoltósági felügyelője most szóban igyekszik segíteni. A nyár a strandolás ideje is – igen ám, de néha úgy tűz a nap, hogy az már túlzás, de ha vigyázunk magunkra, csak kellemes emlékek maradnak meg. Ehhez kapunk támogatást néhány szakértő jótanács révén. Végül ismét egy nem túl szívderítő téma: a szigetszentmiklósi református gyülekezet lelkésze, Szalkay László egy régóta meglevő hagyomány kényszerű feladásáról számol be, amihez megértést és támogatást kér. Ez a kínálatunk, hasznos és a lehetőségekhez mérten szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink