Köszöntöm a hallgatókat és örülök, ha inkább ránk figyelnek és nem a makacs hőhullám okozta kellemetlenségekre. 2024. július 21-én, vasárnap kora délután, hétfőn este 8 órától, valamint a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor közérdekű és szolgáltató műsorunk, a Mozaik XVI. évfolyamának 29. száma szól a hangszórókból, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Július 18-án csöndben magunk mögött hagyunk egy évfordulót: 73 esztendővel ezelőtt – az MTI akkori közleménye szerint - befejeződött „a főváros megtisztítása a nemkívánatos elemektől” – ez volt a mára jórészt elfeledett kitelepítés. Az 1948-as, hírhedt kékcédulás csalássorozattal és a szovjet szuronyok fenyegetésével megszilárdított, magát kommunistának mondó Rákosi-rendszer nemcsak közellátási, hanem lakás-gondokkal is küszködött, az új hatalmi elit főképpen Budapesten csak úgy tudott a neki megfelelő állapotú és méretű lakáshoz jutni, ha onnan kitelepítette a benne lakó tulajdonost és családját. Több célt véltek így megvalósítani: ingyen megjutalmazták saját kádereiket, eltávolítottak a fővárosból sok velük nem rokonszervező embert és azt remélték, hogy a vidéken, főként az úgynevezett kulákok, tehát minimális vagyonnal bíró, gazdálkodó parasztemberek házába zsuppoltak nem a szocialista rendszert, hanem egymást fogják szidni a kényszerű együttlét miatt, összevész az értelmiség és parasztság, erősödik a munkásosztály. 13 ezer lakás szabadult föl ezen a módon a fővárosban egy hónap alatt. A beköltöző elvtársak és családjuk az ingatlanok ingóságait is megkapták – egy csapásra gyakran komoly értékű festmények, szőnyegek, bútorok tulajdonosai is lettek. Természetesen szigorúan törvényes keretek között, hiszen formailag mindig ügyeltek mások tulajdona elvételének külsőségeire: először a háború befejezése után létrehozott Elhagyott Javak Kormánybiztossága lett a gazda, innen kapták meg egyszerű jóváírással a beköltözők. A kitelepítetteket Budapestről is kitiltották – nehogy egyszer visszajöjjenek és kellemetlenkedjenek az új tulajdonosoknak. A kényszer-lakhelyet évekkel később elhagyhatták ugyan, sok család, például az enyém is a főváros környékére költözött vissza – mi Dunaharasztiban találtunk egy használaton kívüli mosókonyhára és raktárhelyiségére. A kitelepített család úgynevezett osztályidegennek minősült – a felnőttek csak nagyon alantas munkát kaphattak, a gyerekek pedig nem tanulhattak tovább a nyolc általános után. Nem volt egyszerű kijátszani a hátrányokat, de az idő múlásával és Isten segítségével valamennyire sikerült, bár – tapasztalatból tudom - teljesen ledolgozni sohasem. Ennyit a múltról, következik a tartalomjegyzék. A nyár a témánk, mindegyik interjú hozzá kapcsolódik valamilyen módon. Fölváltva hallhatnak jó és rossz történésekről – miután az imént emlegetett kitelepítés egyértelműen a rosszak közé tartozik, következik egy jó. Szigetszentmiklós egyik büszkesége a Székely Miklós Városi kórus – vezető karnagya visszatekint a mögöttünk hagyott esztendőre, a sikerekre és beszél a jövő terveiről. Következik a rossz: nyáron a hőség, a vihar, a villámcsapás, a felhőszakadás teszi próbára az emberek tűrőképességét – a katasztrófavédelem tűzoltósági felügyelője most szóban igyekszik segíteni. A nyár a strandolás ideje is – igen ám, de néha úgy tűz a nap, hogy az már túlzás, de ha vigyázunk magunkra, csak kellemes emlékek maradnak meg. Ehhez kapunk támogatást néhány szakértő jótanács révén. Végül ismét egy nem túl szívderítő téma: a szigetszentmiklósi református gyülekezet lelkésze, Szalkay László egy régóta meglevő hagyomány kényszerű feladásáról számol be, amihez megértést és támogatást kér. Ez a kínálatunk, hasznos és a lehetőségekhez mérten szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!