Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Kormányhivatal közelről (február 18.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2026-02-18

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a szokottnál is figyelmesebben hallgatják végig a mai adást. 2026. február 18-án, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, valamint a hangos archívumból kikeresve bármikor fontos ügyeinkről szóló riportműsorunk, a Sziget Szelet XVIII. évfolyamának 8. számát hallgathatják végig, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Bármelyik rádiót hallgatja is az ember, biztos, hogy rövid időn belül előkerül a közeledő országgyűlési választás témája. Már teljes erővel dübörög a kampány, gyűjtik az ajánlóíveken az aláírásokat, a Civil Összefogás Fórum vezetője, Csizmadia László a minap sajtótájékoztatón bejelentette: minden eddiginél nagyobb Békemenetet szeretnének indítani március 15-én. Egyre-másra hangzanak el különféle hangnemű értékekelések, az egyik szerint jól, a másik szerint rosszul alakultak a dolgok a mögöttünk hagyott esztendőkben. Kinek-kinek szíve joga a véleménye megformálása, akár a tapasztalataira támaszkodik, akár a rá zúdított hangzatos elképzelések tömegére, akár eltörölte a múltat, akár emlékszik rá, április 12-én a szavazólapon hozzájárulhat a jövő formálásához. A helyes döntést mi is szeretnénk támogatni, többek között a mai műsorral is. A vendég a Pest Vármegyei Kormányhivatal vezetője, dr. Tarnay Richárd. Mint kormányhivatalnok, természetesen a kormányt támogatja, de – mint majd hallani fogják – azt vallja: nem hiba nélküli sem a kormány, sem a kormányhivatal vagy hivatalok működése akkor sem, ha a cél egyértelmű: segítés az ügyek intézésében, az emberek mindennapjainak jobbá tételében. Jöjjenek velem, hallgassuk együtt érvelését annak érdekében, hogy utólag ne kelljen senkinek megbánnia az április 12-i választását!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink