Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem együtt a természetes, mondhatni normális emberi kapcsolatokat pártfogolják. 2025. február 5-én, szerdán este, az ismétléskor szombaton, február 8-án, ezután pedig hangos archívumunk jóvoltából bármikor az élet fontos dolgairól szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 6. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Idén február 9. és 16. között tartják a Házasság Hetét, amelyre szebb ajándék nehezen érkezhetett volna a tengeren túlról, mint a frissen újra választott amerikai elnök, Trump kijelentése, amely szerint mindösszesen két nem létezik, a nő és a férfi. Közöttük és csakis közöttük köttethet meg a házasság, amely az idei hét szervezőbizottságának megfogalmazását idézve „Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül.” Végre másutt is eljutottak addig a felismerésig, amelyet Magyarországon az Alkotmány már hosszabb ideje rögzít. Az emberi ostobaság végtelen, de szerencsére az élet hosszabb-rövidebb idő elteltével kijavítja az elkövetett hibákat – bármennyire is nagy volt a hangja a mindenféle másságot természetesnek beállítók kórusában, hála Istennek eljött a pillanat, amikor visszaerősödhet a normalitás az életben az őt megillető szintre. Ne is beszéljünk róla tovább, köszöntsük inkább szeretettel, tisztelettel, megbecsüléssel a házastársunkat, aki eddig és ezután is egyaránt mellettünk állt nemcsak a boldog, hanem a nehéz pillanatokban is. Műsorunk szombat délutáni ismétlése idején még van idő kigondolni néhány kedves mondatot, a férjek és a nagyobbacska gyerekek vehetnek néhány szál virágot, a feleségek kitalálhatnak egy – vagy több – ünnepi ebéd és vacsora-menüt, közösen felidézve és egyben ünnepelve ezzel a hajdan kimondott „igen”-t. Jöjjenek velem, hallgassuk együtt a házasság színéről és fonákjáról szóló érveket a Házasság Hete alkalmából!
Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.
Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.
Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









