Köszöntöm a hallgatókat, Haeffler András vagyok, a szerkesztő-műsorvezető. Két jeles ünnephez közeledünk, amikor kitüntetett perceket élhetünk át szeretteinkkel: az egyik Mikulás (Szigetszentmiklós védőszentje, Szent Miklós ünnepe) és a karácsony. Mindkettő egybekötött az ajándékozással - a mai műsorban azt járjuk körül, hogy milyen módon szerezhetünk minél nagyobb örömöt a megajándékozottnak. Iszonyatos mennyiségű reklám zúdul ránk ebben az időszakban – azt sem tudjuk, hova kapjuk a fejünket a rengeteg, az első pillanatban nagyon vonzónak tűnő ajánlat láttán és hallatán. Ha óvatosabbik énünk megpróbál figyelmeztetni, hogy ez vagy az nem illeszkedik a pénztárcánkhoz, sebaj: nagyon sok különféle hitel-ajánlat között is válogathatunk. Sajnos, a figyelmeztető hangot sokan leintik magukban, azután a fizetési számlák érkeztekor utólag már megbánják, de hiába. Pedig, ha jól belegondolunk, nem a vásárláskor kifizetett összeg nagysága a legfontosabb, hanem az, hogy milyen szeretettel, a másikra gondolva és figyelve találjuk ki az ajándékot és milyen ötletességgel, kedvességgel adjuk át. Kezdődik Advent, Szigetszentmiklóson is megnyílik az adventi vásár, a sok kézműves termék között biztosan találunk megfelelő ajándékot, nem kell feltétlenül az áruházakban tülekedni. Ha mindent jól csinálunk, egy életre szóló élményt szerezhetünk mindkettőnknek - az ajándékot adónak és kapónak egyaránt. Ebben szeretnénk segíteni mai vendégünkkel, Kálmán Eszter életvezetési tanácsadóval. Legyen műsorunk az első ajándék annak elősegítéséhez, hogy a kellő leleménnyel és főként szeretettel találjuk meg a kiscsizmába vagy a fa alá szánt ajándékokat!
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!