Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha együtt hangolódhatunk rá a húsvéti ünnepnapokra. 2025. április 16-án, szerdán este, a Nagyszombat kora délutánján 14 órakor kezdődő ismétlés idején, ezen kívül pedig hangos archívumunk segítségével bármikor gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XVII. évfolyamának 16. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az adás és az ismétlés időpontja éppen közrefogja a kereszténység legnagyobb ünnepének három ikonikus napját, Nagycsütörtököt, Nagypénteket és Nagyszombatot. Utánuk következik majd húsvét vasárnap és hétfő, a Jézus feltámadását követő időszak, amikor már a könnyedébb hangulaté a főszerep. De ne szaladjunk ennyire előre, szerdán még mindennek előtte vagyunk. Egy kis történelmi visszatekintés következik. A keresztény egyház szertartásaiban az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére önmegtartóztatására tanít. Ezt kisebb-nagyobb ünnepek követik, majd a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul. Húsvétkor ünnepli a kereszténység, hogy Jézus Krisztus értünk kínhalált halt, majd feltámadt. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi fel. ezen a napon a templomokban nincsen szentmise, sem átváltoztatás, vagyis szentáldozás. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja. Nagyszombat napja a virrasztásé Jézus sírja vagy a templomban az Oltáriszentség mellett. Már nagyszombat este elkezdődnek, de mégis elsősorban a vasárnapi nagy ünnepi liturgia része, hogy égő gyertyás körmenetekkel emlékezünk meg arról, hogy Jézus – amint azt előre megmondta – harmadnap, azaz húsvét vasárnap hajnalán feltámadt halottaiból. Ennyit nagyon röviden az ünnepről. A Sziget Szelet mostani adásában két vendégünk Morva Ákos, a szigetszentmiklósi újvárosi református gyülekezet lelkésze és Hutóczky Béla, a Szent Miklós templom plébánosa. Mindketten arról beszélnek, hogy szerintük mit jelent ez az időszak az emberek életében 2025-ben. Jöjjenek velem, hallgassuk együtt őket!
Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









