Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Hagyományok napja (október 2.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-10-02

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy az őszi esők beköszönte sem tántorítja el kedves mindnyájukat műsorunk hallgatásától. 2024. október 2-án, szerdán este, az ismétléskor, szombaton 14 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor a fontos eseményekről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XIV. évfolyamának 40. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. A mögöttünk levő szombat, szeptember 28-a egyszerre két jelentős eseménynek is otthont adott: az egyik a szellem, a másik a gyomor épülésére szolgált és igazi különlegességekkel találkozhattak az érdeklődők mindkét rendezvényen. A Városi Galériában 25. alkalommal nyílt meg a Patak Fesztivál és Művésztalálkozó – a látogatók tanúi lehettek, milyen őszinte örömmel lapogatták egymás hátát a viszontlátás örömében a meghívott festőművészek. Már most jelzem: a tárlat október 25-ig látogatható – feltétlenül érdemes megtekinteni. A fesztivál vezérlő gondolata idén a repülés volt – igazi művészi fantáziával, sokféleképen dolgozták fel. Ízelítőként annyit, hogy az egyik alkotás egy sötétkékre festett, téglalap alakú háttérben középen egy elmosódott fekete csík, a címe pedig: Zuhanás. Több ezer címet adtam már újságírói pályafutásom során a magam és szerkesztőként a mások írásainak, de ilyet soha nem találtam volna ki. Ezért csodálom a művészeket. Idézem még Szemadám György Munkácsy-díjas festőművészt, aki 25. megnyitó beszédében a mesterséges intelligenciával is foglalkozott: a képzőművészet jövőjét félti ettől a találmánytól, mert az alkotóktól eltérően másként, adott esetben hazug vagy félrevezető módon láttatja a világot. Itt kérek elnézést a felvétel erős háttérzaja miatt: a találkozók mindig élénk beszélgetéssel járnak, a Városi Galériában ilyenkor nem lehet csöndes zugot találni a felvétel kedvéért. A másik esemény, amelyre ellátogatunk: szintén szeptember 28-án, szombaton rendezték meg a Kéktó Szabadidőparkban az immár harmadik lecsófőző versenyt: a kitartó eső sem a főzők, sem az alkotásokat falatozók, sem a gazdag program résztvevőit nem tántorította el, a bográcsok alatti reggeli tűzgyújtástól az esti koncert végéig sokan voltak érdeklődők, kóstolgatók, látogatók. Ennyit bevezetésként, jöjjenek velem, induljunk együtt először a Patak Fesztiválra, utána a lecsófőző versenyre!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink