A szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Nem lévén ugyan szigetszentmiklósi lakos, de a Lakihegy Rádiónak műsorokat készítve lassan másfél évtizede töltöm itt a napjaimat, emiatt már-már kissé helybelinek is érzem magam. Éppen ezért nehéz szívvel ültem le a két mai vendéggel a felvételhez – mindhárman emlékezni készültünk Somogyi György Munkácsy-díjas festőművészre. Január 4-én valamikor hajnalban átköltözött egy égi műterembe, ahol megint régi ereje teljében folytathatja munkásságát. Ott voltam 2012-ben, amikor megkapta a díjat, az átvétel utáni nyüzsgés közepette kértem néhány szóra – akkor is, mint ahogy később más eseményeken egy kis huncut fény csillant meg a szemében, „muszáj?” kérdezte, bólintásomra megadóan felsóhajtott: „essünk túl rajta”. Betegsége miatt nem tudta tökéletesen formálni a szavakat, neki a tökéleteshez közelítő kiejtés volt a nehéz, nekem később a vágás. Azután ez a játék megmaradt: muszáj? Igen. És mindig adott interjút, pedig nem volt könnyű a számára. Sajnálom, hogy nem ismertem korábban – Pieronymus Kosch Péter és Puha Ferenc, Somogyi Gyuri munkásága és élete két kísérőjének tanúsága szerint,– mint majd hallani fogják, nem csak nagyon tehetséges, csodálatos alkotóművész, hanem remek humorú, nagy tudású, könnyedén a társaság középpontjába kerülő ember, tehát kiváló interjúalany volt, sok érdekes beszélgetést rögzíthettem volna vele a XX. század történéseiről, művészetéről, embereiről. Most már marad az emlékezés. Jöjjenek velem, induljunk együtt a két jóbaráttal, művész-társsal felidézni Somogyi György alakját!
Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?
A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.
Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.
A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.
KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!
Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.
Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.
Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.
Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.
Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026
"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









