Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. április 11. szombat Zsolt, Leó napja van.
Fórum meglepetéssel (május 7.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-05-07

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy a hűvös tavaszban is figyelnek a műsorra. 2025 május 7-én, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétlés idején, valamint a hangos archívumunknak köszönhetően bármikor fontos ügyeinkről hallgathatják meg a Sziget Szelet VII. évfolyamának 19. számát, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Kedden este a ráckevei Ács Károly művelődési ház összes székét összehordták a földszinti nagy terembe, de még így is sokan állva hallgatták végig a vendég, Tuzson Bence igazságügyi miniszter előadását a kormány által kezdeményezett, Ukrajna erőltetett uniós tagságának estleges következményeiről. Tudom, hogy az összes kormányközeli hírportálon állandóan napirenden szerepel a lassan már unalmassá váló téma, hiszen ugyanazok az érvek hangzanak el mindenütt a véleménynyilvánító szavazás fontosságáról, de azért részben az előadás, részben a miniszter úrral külön készült interjú bebizonyította: még mindig lehet újat mondani az uniós vezetők által erőltetett és általunk elutasított szándékról és arról, hogy megkerülhető-e Magyarország vétója vagy ha tetszik, ha nem, keleti szomszédunk gyorsított eljárással mindenképpen tag lesz.  Hangban – sajnos – nem tudunk beszámolni róla, de váratlanul, mintegy varázsütésre minden előzetes értesítés nélkül egyszer csak megjelent a teremben Orbán Viktor, akit érthetően nagy tapssal köszöntöttek a megjelentek. A miniszterelnök mintegy ráerősített néhány mondatban az addig elhangzottakra és ő is felhívta a figyelmet a kormány által indított véleménynyilvánító szavazáson való részvétel fontosságára, azután ahogy jött, ugyanolyan hirtelenül indult is tovább. A fórumon  kedden este készült interjúk sorát a Pest vármegye 9. számú választókörzetének új elnöke nyitja meg – ebben a minőségében először szólal meg a Lakihegy Rádióban Bóna Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője. Jöjjenek velem, hallgassuk együtt a szokásosan jó zenével fűszerezett véleménycsokrot arról, hogy mi várható a kérdőíveken leadott szavazatok összesítése után!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink