Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a szokásosnál hosszabbra nyúlt ünnepi időszak végén sem feledkeznek meg műsorunkról. 2026. január 4-én, vasárnap kora délután, a hétfőn este 8 órakor kezdődő ismétléskor, valamint a hangos archívum segítségével ebben az esztendőben is bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVIII. évfolyamának 1. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Vízkereszt napjához, a karácsonyi ünnepkör végéhez, a farsang kezdetéhez, január 6-hoz közeledve ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a nap arról is nevezetes, hogy 1978-ban, 48 évvel ezelőtt hazatért a magyar állam önállóságának és függetlenségének ezeréves jelképe, a Szent Korona a koronázási jelvényekkel. Az ünnepélyes visszaadás az Országházban történt meg. Az előzményekről kevés szó esik – elevenítsük fel! 1945 elején Szálasi Ferenc menekülésre kényszerült és magával vitte az ereklyét. A Szent Koronát tartalmazó ládát először Kőszegen őrizték, majd Szálasi intézkedésére 1945.01.12-én egy apró szomszédos településre, Velemre költöztették. Néhány évvel ezelőtt a helyiek nekem is megmutatták azt a kis pincét, ahol az ereklye az utolsó magyarországi éjszakát töltötte. Március 18-án osztrák (pontosabban akkor még német birodalmi) területre vitték. 1945 áprilisában "a Szent Korona megmentése és biztonságba helyezése" érdekében a Salzburgtól keletre egy tó partján fekvő Mattsee-ben a Szálasi által tartott utolsó koronatanács elhatározta, hogy a koronát elássák. A koronaőrség egyik tagja így emlékezett vissza, idézem: "Egy üres benzineshordót kettéfűrészeltünk, a koronát, a jogart, az országalmát, a koronázási kardot és a palástot lepedőkbe csavarva beletettük, a hordó két felét egybetoltuk, majd május 5-én este elástuk a tóparton". A koronaőrző ládát pedig tovább vitték, mintha az ékszerek benne volnának. Május 9-én Szálasi és kísérete az üres ládával a 8. amerikai hadsereg fogságába került. Hosszas kihallgatás után végül az egyik koronaőr elárulta, hogy hol ásták el a Szent Koronát. Megtalálták az olajoshordót, 1945. május utolsó napjaiban a koronát és a koronázási jelvényeket elszállították Frankfurtba, innen pedig Amerikába. A Szent Korona visszaadását a magyar kormány nemzetközi fórumokon többször is szóvá tette, de eredménytelenül. A hivatalos amerikai megfogalmazás szerint: "a koronát úgy tekintik, mint a magyar nép különleges helyzetben lévő tulajdonát, amely az Egyesült Államok hatóságainál van letétben". 1956 leverése után az emigráns magyar politikusok és az amerikai magyarság mindenáron igyekezett elérni, hogy a kommunista kormány ne kapja meg az ereklyét, mert ez egyfajta nyugati elismerést jelentett volna. Hosszas diplomáciai tárgyalások után mégis megtörtént a visszaadás, de az egyik feltétel az volt, hogy Magyarország akkori csúcsvezetője, az MSZMP KB első titkára, Kádár János nem vehet részt a parlamenti ünnepségen. Más pártvezetők megjelenhettek, de a protokoll-listán csak az állami beosztásukat tüntették fel, párt-tisztségüket nem. Nem volt könnyű dolga a magyarázkodással a Kossuth Rádióban a közvetítést vezető Rapcsányi Lászlónak. Az akkori amerikai elnök, Jimmy Carter emlékirataiban utóbb önkritikát gyakorolt, szerinte hiba volt a Szent Korona visszaadása. Az ereklyék először a Nemzeti Múzeumba kerültek, a főbejárat lépcsősorának tetején rögtön balra egy különteremben voltak megtekinthetők, majd 2000. január elsején, az első Orbán-kormány döntése nyomán ünnepélyes keretek között egy díszmenet a budapestiek sorfala között a Parlamentbe szállította át, azóta is itt, a főépület első emeleti központi csarnokában őrzi az újkori koronaőrség. Életében legalább egyszer minden magyar ember érezze kötelességének az ereklyék megtekintését és egy főhajtást vagy imát előttük. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Az egészség a fő témánk: először a meghűléses betegségek elleni védekezésről, majd az étkezésről lesz szó. Szilveszterkor szokás a fogadalomtétel: még most sem késő, hogy megfogadjuk a dietetikus tanácsait. Műsorunk végén Vízkereszt vallási hátterét ismerhetik meg. Ennyi a kínálat, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok az új esztendőben is minden kedves hallgatónknak!
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









