Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 19. szombat Emília napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
A drágítás trükkjei (október 16.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2024-10-16

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha gondosan megválasztják, hova menjenek a napi bevásárlás során. 2024. október 16-án, szerdán este, az ismétléskor szombaton 14 órától, ezután pedig a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor a térség fontos ügyeiről szóló műsorunk, a Sziget Szelet XVI. évfolyamának 42. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Visszaemlékeznek még, milyen boldog csodájára jártunk az első nagy, a külföldi üzletláncok által megnyitott áruházaknak?  Nem győztünk betelni az eddig megszokottakhoz képest hatalmas méretekkel, a végtelennek tűnő polcrengetegen, a hűtőpultok seregében a rengeteg, addig csak más országokban látott és megkóstolt finomságokkal. Más volt az íz, más a csomagolás – és más az ár, igaz, erre először azt mondtuk: „hiába, a minőséget meg kell fizetni!” Azután teltek az évek, közben a nagy áruházak lassan bezárásra kényszerítették a kisebb, magyar tulajdonú élelmiszerüzleteket, eltűnt nagyon sok, évtizedeken át megszokott termék, vagy megmaradt, de már nem magyar cég gyártotta, hanem valamelyik multi. Csöndes háború kezdődött el: a nagy élelmiszeráruházak magyar terméket nem fogadtak be, csak a saját maguk által behozottakat árulták. Azután, ha keserves lassúsággal is, de kezdett normalizálódni a helyzet, megjelentek a polcokon az itthon készült és forgalmazott élelmiszerek. Egyre többről derült ki, hogy egészségesebbek, sokszor finomabbak, mint a magyar feliratú, de külföldi cég által, sokszor külföldön is gyártott élelmiszer. A tulajdonosnak ugyanis így volt kifizetődőbb. Ha meg valamin kevés volt számára a nyereség, nosza, megemelte az árakat, vagy csökkentette a dolgozók létszámát, mert összességében az is növelte a profitot, ha kevesebben végezték ugyanazt a munkát. Kicsit hosszabb a sor? Annyi baj legyen, majd többet várnak a pénztárnál.  Hol gyorsabban, hol lassabban, de mindig fölfelé mennek az árak, mert a tervezett nyereséget össze kell hozni. Nem csak nálunk van így, hanem más országokban is. A kormányok időnként megpróbálnak közbeavatkozni, ebből azután újabb kereskedelmi háború születik, mint ahogy most is. Az egyik nagy üzletlánc tulajdonosi köre az Európai Unió felső szerveihez fordult az infláció letörését szolgáló ársapka miatt. Szörnyű – még a végén kisebb lesz a nyereség, ez tűrhetetlen! Itt tartunk most. A múlt héten egy sajtótájékoztatóra kaptunk meghívót a Civil Összefogás Fórumtól – itt a történtek hátterét igyekeztek megvilágítani. Még nincs itt a befejezés, majd egyszer az is bekövetkezik, csak ki kell várni, mint anno a rendszerváltást. Jöjjenek velem, induljunk együtt az események nyomába – ne aggódjanak, nem ejtünk útba pénztárt!     

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink