Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. április 22. szerda Csilla napja van.
Bős bukása (szeptember 14.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-09-14

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha felidézik emlékeiket a hajdani Duna Kör nevű szervezetről. 2025. szeptember 14-én, vasárnap, a szombatos 14 órakor kezdődő ismétléskor, valamint hangos archívumunk segítségével bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 37. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Immár 28 éve a Hágai Nemzetközi Bíróság a Bős–nagymarosi vízlépcső építéséről meghozott ítéletében Szlovákia mellett Magyarországot is elmarasztalta. A vízlépcsőről 1977. szeptember 16-án írt alá szerződést Csehszlovákia és Magyarország, a tényleges munkálatok Nagymarosnál 1984 februárjában kezdődtek a tereprendezéssel, majd folytatódtak a körgát és a majdani erőművi munkások lakótelepének felépítésével. A magyar országgyűlés 1992. május 25-én meghozott határozatával megszüntette a szerződést, ezt követően kezdődött meg a körgát bontása, majd a táj rendbehozatala. Ma már nem nagyon emlegetjük: az események alakulásában jelentős szerepet játszott egy civil szervezet, a Duna Kör, amelyet 1984-ben alapított Vargha János biológus tiltakozó testületként, hogy együtt megakadályozzák a gátépítést. Az ellenzők azzal érveltek, hogy a műtárgy környezeti katasztrófát okozna, több ezer magyart űzne el azokból a falvakból és városokból, ahol családjaik évszázadok óta éltek. 1988 nyarára a tiltakozó akciókban már több, mint 30 ezren vettek részt.  utcáin. Ezek az akciók tükrözték az 1988 nyarán korábban lezajlott Tiltakoztak a román kormány azon terve ellen is, hogy egész erdélyi magyar falvakat buldózerrel romboljanak le. Magyarországon 1956 óta nem volt látható ilyen mértékű nyilvános tüntetés, amely egyben a kommunista hatalom hanyatlásának kezdetét jelentette és elvezetett a rendszerváltozásig. Hol rádiósként, hol tévésként végig kísértem a fejleményeket: ott voltam a tervezett erőmű alapkövének letételekor, majd sok év múlva a körgát elbontásának befejezésekor rendezett ünnepélyes sajtótájékoztatókon. Közben számtalan más alkalommal jártam a nagyobbodó, majd kisebbedő létesítménynél. Egyszer a Visegrád felett magasodó hegyoldal festői szépségű helyén levő szállodába, a Napközben onnan közvetített élő adásába hívtunk meg szakértőket, hogy mondják el véleményüket a vízlépcső ellen és mellett. A minisztérium emberei a szálló teraszán felállítottak egy hatalmas tablót, amelyen a Duna-kanyar volt látható a már felépített erőművel és ha kinéztünk a tábla mellől, akkor láttuk a még érintetlen, gyönyörű tájat. Nagyon érzékletes és nagyon elborzasztó volt a különbség, örülök, hogy a magyar történelem és a világörökség részét képező csodálatos táj megmaradt. Amiről nem beszélünk: a munka nagy részét elvégezték, a sziklás Duna-mederben annak idején robbantások sorozata után elkészítették az erőmű teljes betonalapzatát – efölött folyik ma a víz. A körgát bármikor, aránylag egyszerűen és gyorsan visszaépíthető és máris folytatódhat az építkezés. Remélem, soha, senkinek nem jut az eszébe kiadni erre az utasítást. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A tanévkezdés az első témánk, a szigetszentmiklósi tankerület vezetője foglalja össze a tudnivalókat. Ezután áttekintjük a legutóbbi tököli képviselőtestületi ülésen megtárgyalt napirendi pontokat, majd Dunaharaszti következik, ahol jeles egyházi személyiség, Fabiny Tamás evangélikus püspök nemcsak igét hirdet, hanem szobrot avat és könyvet is dedikál. Műsorunk befejezéseként Lázár Gergő, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetője ismerteti szeptember második fele és október eleje programjait. Hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Az English 4 You egy brit nyelviskola a szigetszentmiklósi OTP irodaház első emeletén, amelyet a Brit Studio Bt. működtet, és Steve Oxley angol anyanyelvű tanár vezet.
Tanulj angolul jó hangulatban, bármilyen szinten vagy, bármilyen cél vezérel!
Vedd fel a kapcsolatot Steve-vel még ma!

hello@britstudio.hu

Facebook: https://www.facebook.com/britstudiohungary

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink