Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha műsorunkat hallgatják ilyenkor is. 2023. július 19-én, szerdán kora este és az ismétléskor, szombaton 14 órától az élet fontos ügyeiről szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 29. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Két héttel ezelőtt elkezdett beszélgetésünk folytatásának tekinthető a mai téma: még mindig a vakáció, de most már a szülők és nagyszülők szemével. A nyár második felére sok helyen elfogyott már a táborozási lehetőség és a szülők szabadsága – ilyenkor jó, ha az előző nemzedék, azaz a nagyszülők élnek és boldogan vállalják azt, hogy mehet hozzájuk a gyerek vagy mehetnek hozzájuk a gyerekek. Saját tapasztalatomból tudom, hogy nagyszülőnek lenni egészen más érzés, mint szülőnek. A köztudatban az él, hogy a nagyszülők elkényeztetik az unokákat, sok mindent megengednek nekik, amit a szülők nem, és amint ez kiderül, következik a szemrehányás, rossz esetben a családi béke is veszélybe kerül. Megelőzhető mindez? Természetesen igen – erről beszélgetünk a mai műsorban Kálmán Eszter életvezetési tanácsadóval annak érdekében, hogy a szünidő csak szép emlékeket, ne pedig veszekedést hordozzon magában. Jöjjenek velem, induljunk együtt a felnőttek boldog vakációjának hétköznapjaiba!
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"