Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Az egészségesebb életért (április 30.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2025-04-30

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem együtt örülnek a végre megérkezett igazi tavasznak. 2025 április 30-án, szerdán este, a szombaton 14 órakor kezdődő ismétléskor, ezen kívül pedig a hangos archívum segítségével bármikor riportműsorunkat, a Sziget Szeletet hallgathatják meg. A mögöttünk hagyott héten szombaton Szigetszentmiklóson, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház földszintjén hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az Egészségnapot. Ide illesztem egy régi rádiós kollégám szavajárását, aki szerint „nem baj, ha az ember beteg, csak egészség legyen” – ha tréfásan hangzik is, de valóban, akárhány esztendős az ember, az egészsége kell, pontosabban kellene, hogy a legfontosabb legyen. Amíg megvan, addig nem nagyon törődünk vele, ennek is eredménye, hogy hol ezzel, hol azzal küszködünk és egyre többször kell orvoshoz fordulni. A gyógyszerek előállítása és forgalmazása a világ egyik legjövedelmezőbb üzlete – elég, ha csak belehallgatunk bármelyik rádió bármelyik műsorába, rövid időn belül jelentkezik egy reklámblokk, tekintélyes mennyiségű gyógyszerreklámmal. Mindenre kínálnak valamilyen tablettát, mi pedig megyünk a gyógyszertárba és megvesszük őket. Tegyük föl, a gyógyhatások fele igaz és tényleg javul az állapotunk, ez a jobbik eset. Vannak azután a világhálón terjesztett reklámok és ál-riportok, amelyekben ismert nevű professzorok súgják meg, hogy véletlenül van néhány dobozzal egy részben általuk kifejlesztett, feltalált, megalkotott csodaszerből, amelyből nekünk is jut, ha igyekszünk a vásárlással, mert szűkös a készlet. Vannak azután az évszázadok tapasztalatát felhasználó módszerek, gyógynövény-készítmények, testet-lelket megújító kezelések, amelyek segítségével megőrizhetjük vagy visszaszerezhetjük egészségünket. Végezetül van a saját szervezetünk, amely nagyon sok bajt-betegséget képes legyőzni, ha hagyjuk, hogy tegye a dolgát. Miért soroltam el mindezt? Mert mindenki szeretne egészséges lenni vagy maradni, és ennek érdekében nagyon sok mindent hajlandó kipróbálni, beszedni, magára kenni, belélegezni és így tovább. A most következők felhasználásával válogathatnak az egészséget ígérő termékekből – ki-ki azt próbálhatja ki, amiben a leginkább hisz. Mit is mondott egykori rádiós kollégám? Nem baj, ha az ember beteg, csak egészség legyen….

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink