Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Győztes lányok és miklósi vereség a Tököltől - kézilabda hírek!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2014-10-30 10:25

Végig kiélezett csatát hozott az SzKSK-VSK Tököl közti felnőtt NBII-es rangadó. A találkozó elején a hazaiak eltudtak „szakadni” 6-3-ra, majd egy 5-0-s roham után már a Tökölnél volt az előny. (6-8) A félidő végére 11-11-es állás alakult ki.A második játékrészt az SzKSK kézisei kezdték jobban, öt perc után 15-12 állt az eredményjelzőn. A Tököliek azonban ismét visszajöttek a meccsbe. Először kettő gólra jöttek fel, (16-14) majd 17-17-re egyenlítettek. Talán ez zavarta meg a Miklósiakat, mivel ezután hibát hibára halmoztak a hazaiak, hét métereseket és ziccereket hagytak ki Somogyi Péter tanítványai, Balogh Dávid meg három kétperceset kapott, ami maga után vonta a piros lapot. A mérkőzés végére fokozatosan vették át az irányítást a Tököliek és higgadt játékkal megszerezték a két bajnoki pontot.

A juniorok, viszont revansot vettek a felnőttekért és meggyőző (51-30) győzelmet arattak a Tököliek felett. A hölgyek felnőttben és Juniorban is felülmúlták vendéglátóikat, a Dunavarsányt.
Eredmények:
NBII, déli csoport, férfi felnőtt, 6. fordulóSzigetszentmiklósi KSK-VSK Tököl 24-27 (11-11)Kiss Bence, Fehér Tamás, Veszprémi Zsolt – Kincse Balázs 1, Fekete Dániel, Szakállas Alex 2, Kovács István 3, Oláh Norbert 1, Szabó Gyula 1, Stocker Mihály 1, Balogh Dávid, Kelemen Zsolt, Domokos Alex 6, Kátai Zsolt 3, Boros Ferenc 2, Bakó Norbert 4
NBII, déli csoport, férfi junior, 6. fordulóSzigetszentmiklósi KSK-VSK Tököl 51-30Takács Dániel, Habóczki Szabolcs – Kincse Balázs 13 (1), Fekete Dániel 11, Tras Jarkas Zied 9, Tóth Csanád 2, Váradi Boldizsár Péter 4, Gyurkovics Márk 2, Czabán Márton 10, Pálfi Zalán, Dóri Tamás, Kéri Mózes
Pest megye, férfi felnőtt, B csoport, 8. fordulóAranyszarvas SE Tápiószentmárton-Szigetszentmiklósi KSK II 28-25
NBII, déli csoport, női felnőtt, 5. fordulóDunavarsányi TE-Szigetszentmiklós NKSE 18-30 (10-13)
NBII, déli csoport, női junior, 5. fordulóDunavarsányi TE-Szigetszentmiklós NKSE 20-22 (9-9)
Országos Serdülő Bajnokság, Leány, F csoport, 6. fordulóKispesti NKK-Szigetszentmiklós NKSE 28-20 (12-9)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink