Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Fontos győzelmek
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2015-02-17 14:45

Nagykanizsán játszott vasárnap a női csapat. A látogatás végeredménye minimális győzelem, de ami ennél fontosabb, a lányok sikerükkel bebiztosították helyüket a rájátszásban.Az NBI/B-és bajnokság alapszakaszából még két forduló van hátra, de a 70-62-es győzelemmel, épp az ötödik – már nem rájátszást érő helyen – Kanizsaiakat tartották végleg maguk mögött a miklósi hölgyek. A BKG sikerének fő letéteményese ezúttal is a Tarnai Zsuzsannai, Shirian Fatime duó voltak. Előbbi 23, utóbbi 15 ponttal járult hozzá a miklósi sikerhez. Rónaszéki Szilvia, a térségi csapat vezetőedzője összességében elégedett volt csapata játékával. Az edzőnő hozzátette, az ellenfél letámadása a meccs második felében sok eladott labdára kényszerítette őket, de még időben reagálni tudtak a váltásra.Kanizsai Vadmacskák SE – BKG DSE 62-70 (9-21, 10-14, 25-20, 18-15)Két nap különbséggel két fontos mérkőzést játszott egymás után a BKG DSE férfi csapata, ennek ellenére a szoros meccsnaptár nem okozott problémát a miklósi kosarasoknak. Sőt… Előbb kedden helyi rangadón, a Dunaharasztit múlták felül, majd csütörtökön a MAFC Martost simázták le. A Haraszti elleni mérkőzésen Dohar István 23 ponttal szórta meg a hazaiakat, de fontos szerepet töltöttek be többek között, Mike László 17 pont, Kollár Balázs (14), és Czakó Tamás is. (13) A találkozó az első negyed feléig volt izgalmas, a negyed végére sikerült nyolc ponttal ellépni, mely előnyt a félidőre további tízzel toldottak meg a Miklósiak. A második játékrészre csak a különbség tartása volt a cél, melyet sikerrel abszolváltak a vendég Szigetszentmiklósiak.A csütörtöki mérkőzés még simábban sikerült. Ez azért is volt meglepő mert a BKG vendége az eddig egy vereséget számláló listavezető MAFC Martos volt, ennek ellenére a MAFC a mérkőzés első pontjainak megszerzését leszámítva, végig hátrányban volt. A vége hatalmas különbség lett a két csapat között. A 31 pont különbségi győzelem főbb letéteményesi Mike László (21 pont), Czakó Tamás (18), Laczka István (18) és Dohar István (14 pont) voltak.A férfi felnőtt csapat az NBII, közép/A csoportjában jelenleg a harmadik helyen van 12-3-as mutatóval, a MAFC elleni sikerrel, pedig egy győzelemnyi távolság van csupán, a csütörtökön legyőzött listavezető és a miklósi csapat között.Dunaharaszti MTK – BKG DSE 66-81 (13-21, 12-22, 16-12, 25-26)BKG DSE – MAFC Martos 91-60 (19-11, 18-14, 24-21, 30-14)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink