Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Felemás hétvége a hölgyeknél!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2014-11-12 14:30

Tíz gólos vereséget szenvedett az SzNKSE együttese a Tököl elleni vasárnapi rangadón. A Tököliek ugyan a mérkőzés elejétől kezdve uralták a találkozót, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a játékvezetők által jókora segítséget kaptak a hazaiak. Az újabb vereség azt jelenti, hogy a lányok visszaestek az NBII-es bajnokság hatodik helyére. Az SzNKSE II megszerezte a már-már szokásosnak mondható újabb győzelmet a Budapest bajnokság 1/A 2. osztályú bajnokságában. A hölgyek így nyolc lejátszott mérkőzés után továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezetik a bajnokságot. A gyermekbajnokságban Dömsödön vendégeskedtek, az U13-as leányok, A forduló előtt a Tápiószele és a miklósi lányok 100%-os teljesítménnyel magasodtak ki a bajnokságból. Vasárnap kora reggel egymás ellen játszott a két csapat és a Szele három góllal tudott nyerni, pedig a félidőben még Lukács Csaba tanítványai vezettek két góllal. A későbbi Abony elleni mérkőzésen sima 26 gólos győzelem született. „méltó ellenfelei voltunk a Tápiószelének és nem kellet sok a győzelemhez. A mostani mérkőzés mindenképpen jó alapul szolgál a tavaszi visszavágóhoz.” - értékelt Lukács Csaba a lányok trénere. Egy biztos a Tápiószele és az SzNKSE valóban kimagaslik a mezőnyből és már most kijelenthető, hogy ennek a két csapatnak van a legnagyobb esélye a csoportból való továbbjutásra.

Eredmények: Kézilabda, felnőtt női, NBII, déli csoport, 7. forduló VSK Tököl-Szigetszentmiklósi NKSE 28-18 (13-9)
Kézilabda, felnőtt női, Budapesti I/A 2. osztály, 7. forduló Szigetszentmiklósi NKSE II-Kőbány SC III 31-11 (16-6) Sackl Mária, Demeter Stella – Csősz Lajosné, Bálint Andrea, Bach Erika 5, Kenéz Erika 5, Tóthné Sindler Katalin 3 (2), Korényi-Farkas Orsolya 2, Béres Katalin 7, Magos Irén 7, Bihari Ágnes 1, Csomós Zsuzsanna, Pillerné K. Szilvia 1
Kézilabda, Gyermekbajnokság, leány U13, Kovács László régió B csoport, Dömsöd Szigetszentmiklósi NKSE-EURONOVEX USE-Tápiószele 24-27 (11-9) Somogyi DSE Abony- Szigetszentmiklósi NKSE 11-37 (5-18)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Az English 4 You egy brit nyelviskola Szigetszentmiklóson a Miklós Plázában, amelyet a Brit Studio Bt. működtet, és Steve Oxley angol anyanyelvű tanár vezet.
Tanulj angolul jó hangulatban, bármilyen szinten vagy, bármilyen cél vezérel!
Vedd fel a kapcsolatot Steve-vel még ma!

hello@britstudio.hu

Facebook: https://www.facebook.com/britstudiohungary

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink