Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Elkezdik az évet a fiatal kézisek
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2015-01-08 18:25

A lányok kezdik az évet az Érd elleni mérkőzéssel a Serdülő bajnokság keretein belül. A Lukács Csaba és Gellérfi Éva által vezet leány csapat ősszel kilenc gólos vereséget szenvedett a mostani vendégeik ellen, így lesz miért visszavágni. A Miklósiak jelenleg az ötödik helyet foglalják el, öt győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a kilenc csapatos bajnokságban, a vendég Érdiek a dobogó alsó fokát foglalják el nyolc pontos előnnyel az SzNKSE előtt. Pénteken a fiúk következnek, akik a lányokhoz hasonlóan szintén hazai pályán a Városi Sportcsarnokban kezdik az évet. Az OSB 14. fordulójában a jelenleg hat ponttal nyolcadik helyén lévő Gyömrő lesz a fiatalok soros ellenfele. A Miklósiak éppen a vendégek előtt helyezkednek el a bajnokságban nyolc megszerzett ponttal, viszont az októberi mérkőzést a SzKSK nyerte négy góllal Gyömrőn, ezért joggal várható az újabb győzelem. Szombaton a gyermekbajnokságban érdekelt leány és fiú csapatok játszanak újabb egész napos tornát, ráadásul a 14 éves fiúk éppen hazai pályán mutathatják meg magukat, míg a második helyen álló lányok Tápiószentmártonban az utolsó Aranyszarvas ellen kezdhetik meg a listavezető Tápiószele üldözését. A második mérkőzés talán nehezebbnek ígérkezik, a jelenlegi harmadik DANUKE ellen, bár ősszel mindkét ellenfél ellen sikert értek el a fiatalok, így remélhetőleg szombaton is hibátlan napi mérleggel zárják a Tápiószentmártoni tornát a fiatal hölgyek. Ami a fiúk részletesebb programját illeti, szombaton nyolc mérkőzést játszanak a városi Sportcsarnokban, reggel kilenc és délután öt óra között. A bajnokságban résztvevő mind a nyolc csapat két mérkőzést játszik. Az SzKSK fiataljai 11 órakor az utolsó Ráckeve fiataljaival kezdenek, 15 órakor a hatodik Ceglédiek lesznek a jelenleg 12 ponttal harmadik Miklósiak ellenfele. A mérkőzésekre a belépés díjtalan! Heti Kézilabda menetrend Országos Serdülő Bajnokság, fiú, F csoport, 14. forduló, 2015. január 9., 16.50 Szigetszentmiklósi KSK-Gyömrő VSK Gyermekbajnokság, leány U13, Tápiószentmárton, 2015. január. 11., vasárnap 9.00 Szigetszentmiklósi NKSE-Aranyszarvas SE 11.45 DANUKE-Szigetszentmiklósi NKSE Gyermekbajnokság, fiú U14, Szigetszentmiklós, 2015. január 11., vasárnap 11.00 Szigetszentmiklósi KSK-Ráckeve VKSK 15.00 Szigetszentmiklósi KSK-Ceglédi KKSE
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!

 Újház Tököl és Szigetcsép között.  

info@baustar98kft.hu

https://www.baustar98kft.hu/

https://www.facebook.com/baustar98kft

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink