Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 18. vasárnap Lukács napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Médiaválogatott- Is... Lakihegy Rádió
Egy különleges lakó: L.Maci
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Kb. három éves lehetett, amikor a telepre került . "Gondos" gazdája ott felejtette a felmondott albérletben. A lakás tulajdonosa hozta be...akkor éppen hiányzott egy darab a combjából. Régebben mindig ott volt, ahol történt valami. Sok baja is származott ebből, mert gyenge csontjai, rosszul viselték a túlzott aktivitást. Mindkét első lába kettős törést szenvedett, műtétek sorozatát kellett végrehajtani rajta, hogy járni tudjon. Aztán, volt egy kis "áll szakadás", mondhatni arcfelvarrás, na nem a kora miatt, csak összeakaszkodott valakivel a kerítésen keresztül. Azt nem tudjuk mikor tűnt el az egyik füléből egy darab, lehet hogy akkor még nem ismertük. Rendesen kifosztotta már a kasszát, az állandó orvosi számláival. Ha jól összeadjuk akár egy jobb autó is összejönne belőle, de sose volt kérdés a gyógyíttatása. Számszerűen, Ő a "legdrágább" kutyánk! Ragaszkodó és hálás mindenért. Az eltelt évek alatt aktivitása csökkent. Mára már, csak szemlélője az eseményeknek. Sajnos, még nem jött el érte az Igazi ..., pedig már a sokadik évét bicegi a telepen. 2004-ben született a "kemény legény". Hasonlóan nyugodt embernek ajánljuk, kiváló társ lehet mellette. Jó házőrző! 

Lakihegy Rádiós látogatás: Egy élmény volt találkozni ezzel a különleges kutyussal. És tényleg tud ülni. Nem hittünk a szemünknek, amikor láttuk. Tisztelettudó, kedves, bújós, de nem tolakodó. Akár a többi kutyus. 

 

Elek-Ágh Állatmenhely Alapítvány Tököl
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink