Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 14. vasárnap Szeréna napja van.
Egy győzelem és egy vereség a hétvégi kosárlabda mérleg!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2014-11-19 10:45

Nagyarányú győzelmet szerzett idegenben a BKGDSE felnőtt férfi kosárlabda csapata az NBII-es bajnokságban. A budapesti Ménesi úton rendezett találkozó legjobbja a 23 pontig jutó miklósi Dohar István volt. A Batyisok a mérkőzés elejétől uraltuk a játékot, és egy pillanatra sem volt kérdés, hogy megnyerik a mérkőzést! A BKGDSE újabb sikerével 4-1-es győzelem-vereség mutatójával a harmadosztályú bajnokság harmadik helyére jött fel.

„A csapat fegyelmezetten védekezett, és ezáltal ritmusosan tudott támadni, a figuráinkat nem kapkodtuk el, hanem szépen járattuk a labdát. Örülök, hogy ilyen jól sikerült ez a meccs, végre kiadtuk magunkból, ami bennünk volt. Büszke vagyok a fiúkra!” – értékelt Tasnádi Dávid az NBII-es csapat vezetőedzője.
Az U18-as junior korosztályú kosarasok 31 pontos vereséget szenvedett Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiájától. A fiatalok 0-5-ös mutatóval a hatodik, utolsó helyen állnak a regionális bajnokság középső csoportjában.
Eredmények: Kosárlabda, férfi NBII, Közép, A csoport, 5. forduló NKE-KTK DSE-BKG DSE 63-87 (11-27, 12-23, 22-24, 18-13)
Kosárlabda, U18 Junior bajnokság, 7. forduló Dávid Kornél KA „B”-BKG DSE 74-43

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink