Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Drámai végjáték
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2015-08-30 08:55

 Rekkenő hőségben estek szó szerint egymásnak a felek. A hatodik percben a vendégek kis híján vezetést is szereztek, Völgyi Dániel 25 méteres szabadrúgása a kapufát találta telibe. Két perccel később ismét Völgyi volt a főszereplő. Bal oldali szöglete után, érintve egy miklósi védőt a jobb oldali kapufánál gyakorlatilag üresen álló Simon Attilához került a labda, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania a játékszert. (0–1). A gól, és az ivó szünet után a csapatok magasabb fokozatba kapcsoltak. Főleg a mezőnyjátéka volt erős a csapatoknak. A félidő vége felé jöttek a helyzetek is, előbb a listavezető vendégek percei jöttek, majd a 32. percben Balázs Richárd kapott egy hosszúindítást, mellyel becselezte magát a tizenhatoson belülre, lövése azonban Sebők kapus kezében halt el. Pár perccel később egy Gulyás-Kollega összjáték után utóbbi került helyzetbe, ám az alapvonalról befelé eleresztett lövését Sebők védeni tudta. Több helyzet már nem történt, így 1-0-s vendégvezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.
A szünetben Horváth Ferenc Domokos helyére Szepessyit hozta be. A vendégeknél Bori Gábor állt be a gólszerző Simon helyére. A második játékrészt még az elsőnél is nagyobb küzdelem jellemezte. Gyakorlatilag az első perctől kezdve egymásnak ugrottak a csapatok. Az 58. percben Horváth Ferenc egy kettős cserével húzott váratlant, Vólent Roland és Szabó Bence érkezett Kollega és Illés helyére. A 62. percben aztán hosszú időre megállt a játék, mert egy szöglet után Sebők rosszul lépett, előbb ápolni kellett, majd jött az ivószünet, ezt követően pedig már a vendég kapus sem tudta folytatni a játékot, helyére Somogyi érkezett. A 80. percben egy szöglet után Balázs Richárd a tizenhatos bal oldalánál nehezen, de megszelídítette a labdát, majd nagy erővel a hosszú felsőbe lőtt. (1-1) Nem kellett sokat várni a válaszra, a 86. percben ismét a vendégek kerültek előnybe. Egy miklósi védőről a vendégekhez visszakerült labdát a jobb oldalról gyakorlatilag lesről adtak be, melyet Simon Attila továbbított a miklósi kapuba. (1–2) A gól után elszabadultak az indulatok a pályán és a nézőtéren is. Jogosan! Karakó játékvezető elküldte a kispadról Horváth Ferencet az SzTK edzőjét, majd jelezte a hosszú ápolásokért kilenc perces ráadás következik. A 91. percben előbb a vendégek védője Lengyel kapta meg második sárga lapját, majd egy perccel később Gulyás is pirosat kapott reklamálásért. A 98. percben Balázshoz Richárd egy bal oldali passz után lőtte ki a bal alsót, ezzel sikerült a pontmentés. (2-2) A 100. percben Vólent révén majdnem sikerült a győztes gólt is megszerezni, ám fejese mellé ment.
SzTK-Erima–Gyirmót FC Győr 2–2 (0–1) Szigetszentmiklós, 300 néző. V: Karakó Ferenc (Szilágyi Norbert, Szert Balázs) SzTK: Sánta – Puskás G., Hevesi-Tóth, Kovács J., Gulyás M. – Domokos (Szepessy R., a szünetben), Barna Zs. – Balázs R., Illés Gy. (Szabó B., 59.), Nagy O. – Kollega (Vólent, 59.). Vezetőedző: Horváth Ferenc Gyirmót: Sebők Zs. (Somogyi Cs., 68.) – Nagy S. (Bohner, 83.), Lengyel D., Lázár P., Völgyi – Madarász, Kiss M. – Simon András (Bori G., a szünetben), Vass P., Paku – Simon Attila. Vezetőedző: Bene Ferenc Gólszerző: Simon Attila (0–1) a 8., Balázs R. (1–1) a 80., Simon Attila (1–2) a 85., Balázs R. (2–2) a 98. percben Kiállítva: Lengyel D. (a második sárga lap miatt) a 92., Gulyás M. (a második sárga lap miatt) a 93. percben
„Az első félidőben harcosabb csapatot szerettem volna látni a pályán, sajnos ez nem valósult meg, de a hajrában az egyik pontot csak megszereztük – mondta Horváth Ferenc. – Ellenfelünk jó játékosokból áll, nagyszerű edzője van, de mégis bennem van az a kérdés, hogy miért nem akart támadni? Ez nagy betegsége a magyar futballnak, itt mindenki csak nyerni akar, támadni senki. A másik kérdésem pedig az, hogy hol, milyen fórumon tudom jelezni, hogy ha rosszul teljesít egy játékvezető. Mit tehetek abban az esetben, ha ez a véleményem? Korábban elküldtek a kispadról, mert elhagytam a technikai zónát, akkor megbüntettek 200 ezer forintra. Most is az volt a vétkem, hogy kiléptem a területről. Biztos megint megbüntetnek, majd valahogy befizetem. Mi száz százalékot adtunk ki magunkból, de ez mégsem volt elég a száz százalékos eredményhez…”
„Ki-ki meccs volt – mondta Bene Ferenc. – Az első félidőben megszereztük a vezetést, akár el is dönthettük volna a meccset. Példátlan, hogy három sérülés miatt cserélnem kellett, ez alapvetően befolyásolta a második félidei játékunkat, nem tudtunk annyira támadni, amennyire szerettem volna. Le a kalappal a hazaiak előtt, mert nagy erőket mozgósítottunk. Példátlannak érzem, hogy egy futball-meccs 101 percig tartson. A sérülések, az hogy körbelövették a tizenhatosunkat, az hogy kiállították a játékosunkat és hogy jól futballozott a hazai csapat, már sok volt.”
Forrás: sztkfutball.hu(BT) 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink