Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 09. szerda Lukrécia napja van.
Csoportgyőztes az SzTK-Erima!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2014-11-19 11:55

Megfiatalított kezdőcsapattal vágott neki a mérkőzésnek a PMFC-Matias ellen, Baranyi Sándor, Szini László és Földi Máté is kezdőként kapott lehetőséget Székely Tibortól. Alig indult el a találkozó, Földi Máté máris eredményes volt, de a játékvezető les címén annulálta a vendégek gólját. Az 5. percben már érkezett is a hazai válasz, Uzoma robogott el a bal szélen, a beadását ugyan Kővári elvétette, de Mohl Dávid levette a játékszert, majd 11 méterről a bal alsóba lőtt. (1-0) Bő 10 minutummal később ismét Uzoma játszotta be a bal oldalt, beadásába azonban csak belecsúsztatni tudott Wittrédi, így a játékszer elsuhant a miklósi kapu előtt. A 28. percben a gólszerző Mohl csavarta kapu felé a labdát, Baranyinak a jobb felső elől kellett leszednie azt. Újabb öt perccel később Pölöskey próbálkozott távolról, lövése alig kerülte el a vendég kaput. A pécsi lehetőségek után a 41. percben az SzTK előtt is adódott helyzet és éltek is vele, a hazai védők között támadt zavart használta ki Szini és 13 méterről a jobb alsóba gurított. (1-1) Az első félidőben újabb akciót már nem jegyezhettünk fel, 1-1-es eredménnyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második játékrész hazai cserékkel kezdődött, Frank, Pejakovic és Rácz is játékra jelentkezett. Az első lehetőséget a pécsiek alakították ki, Mohl szöglete után Horvát fejelt, de blokkolni tudták a miklósiak a kísérletet. Az 53. percben egy kezezésért megítélt szabadrúgást Zsivóczky lőtt kapura, de a labda az oldalhálót találta el. A következő vendég helyzet is pontrúgás után alakult ki, a sarokból bejövő labda Mészároshoz került a védőkről, a középpályás lőtt, de a játékszer centikkel kapu mellé ment. A 65. percben aztán Szini ismét eredményes tudott lenni, de Barna játékvezető ezt a vendég találatot is visszafújta, mert lesről indult a korábbi gólszerző. A hajrára nehéz helyzetbe került az SzTK, ugyanis a 75. percben megfogyatkozott a csapat, Kállai kapta meg második sárgalapját. A pécsi emberelőny mindössze tíz percig tartott, Rácz Ferenc is második sárgalap után volt kénytelen idő előtt elhagyni a pályát. A kiállítások után Földi Máténak volt még egy helyzete, de Helesfay leért a jobb alsóba tartó labdára, így az eredmény már nem változott. Az 1-1-es döntetlennel az SzTK megőrizte első helyét a H csoportban, így az előző évhez hasonlóan idén is ott vannak a Ligakupa legjobb 16 csapata között. PMFC-Matias-SzTK-Erima 1-1 (1-1) Pécs, 100 néző. Vezette: Barna PMFC-Matias: Helesfay – Molnár, Horvát G., Lantos, Uzoma (Pejakovic 46.) – James (Rácz 46.), Mohl (Turi 77.) – Kővári, Wittrédi (Márkvárt P. 62.), Heffler – Pölöskey (Frank 46.) SzTK-Erima: Baranyi – Osváth, Kállai, Vágó, Benkő-Bíró – Mészáros, Sipos – Szini, Zsivóczky (Hammer 70.), Jasarevic – Földi (Szmola 90.) Gólszerző: Mohl az 5., illetve Szini a 42. percben Kiállítva: Rácz a 85., illetve Kállai a 75. percben. "Azt gondolom, hogy Pécsen három gólt tudtunk rúgni, abból egyet meg is adtak, ezért mindenképpen gratulálok a csapatnak az eredményhez. Nagyon fontos állomás volt ez az összecsapás az életünkben, fiataljaink bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Sok munkával szép jövő előtt állnak. Ismét bebizonyosodott, hogy erős, bő keretünk van, mély talajon harcoltunk egy jót, csoportelsőként várhatjuk a sorsolást. Bízom benne, hogy egy újabb igazi kihívás vár majd ránk a legjobb 16 között, addig is azonban az elsődleges célunk a Szeged legyőzése." – osztotta meg velünk véleményét Székely Tibor, az SzTK vezetőedzője. A H csoport végeredménye: 1. SzTK-Erima 11 pont (10-3) 2. PMFC 11 (8-5) 3. Soroksár 7 4. Puskás Akadémia 4 Forrás: sztkfutball.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink