Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 14. szerda Helén napja van.
Közösségi szemétszedés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Megtisztítják Halásztelek utcáit és zöldterületeit.

2026/10/13 - 12:33

Közösségi szemétszedő akciót szerveznek Halásztelken október 16-án, pénteken. A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők közös erővel megtisztítsák a település utcáit és zöldterületeit, különös tekintettel a gát környékére. A szervezők reggel kilenc órára két gyülekezési pontot jelöltek ki: a Kisgyár utca végénél, a gátnál, valamint a bekötőúton, a tököli repülőtér 3-as kapujával szemben. A tervek szerint a munka három órán át tart. A szervezők tájékoztatása szerint az akció során a lakók a hagyományos szemétszedési kezdeményezésekben nem gyűjthető hulladékok összeszedésében is részt vehetnek. A szükséges zsákokat és kesztyűket biztosítják, a hulladék elszállításáról pedig szintén gondoskodnak. Azok számára, akik hétvégén tudnak csatlakozni a kezdeményezéshez, a kijelölt helyszíneken október 19-ig konténereket helyeznek ki, amelyekbe az összegyűjtött hulladékot el lehet helyezni.

Kép forrása: Halásztelek Város hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink