Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Családban marad! Lakihegy Rádió
Piknik
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a bolgár paradicsomnevelő versenyt Szigetszentmiklóson.

2026/08/13 - 13:08

A megmérettetést immár tizenegyedik alkalommal hirdette meg a Szigetszentmiklósi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat, a résztvevők pedig májusban vehették át a versenyhez szükséges palántákat. A jelentkezőknek már csak néhány napjuk maradt arra, hogy a lehető legszebb, legízletesebb és legnagyobb terméseket neveljék fel, majd bemutassák azokat a zsűrinek. A versenytermések leadását augusztus 14-én, pénteken 17 és 18 óra között várják a Bolgár Ivókútnál, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtt. Az idei rendezvény azonban nemcsak a versenyzőkről szól. A szervezők a termések leadását szabadtéri piknikkel egészítik ki, amelyre minden érdeklődőt várnak. A résztvevők autentikus bolgár ételeket kóstolhatnak, emellett élő bolgár zene is színesíti a programot. A verseny eredményhirdetését és díjátadóját augusztus 16-án, vasárnap 19 óra 30 perckor tartják a szigetszentmiklósi Summerfest keretében.

Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink