Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. október 03. péntek Helga napja van.
Tovább gyűrűzik a vita
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Még mindig feszült a hangulat a tököli képviselő-testületben.

A szeptember 25-i ülésen Tóth Zoltán József polgármester kezdeményezte Farkas Zsuzsanna alpolgármester megbízatásának visszavonását. Mint arról a Lakihegy Rádió korábban már beszámolt, a szeptember eleji képviselő-testületi ülés egyik nagy port kavart napirendi pontja a művelődési ház igazgatói álláspályázata volt, amely kapcsán botrány bontakozott ki a Halász László, jelenlegi igazgatót, pályázót ért atrocitás okán. Az ülésen elhangzott a sértettől, hogy az alpolgármester közeli hozzátartozója bántalmazta és megfenyegette őt. A történtek tükrében Tóth Zoltán József polgármester a legutóbbi ülésen kezdeményezte az alpolgármester visszahívását, mert úgy véli, hogy nem elfogadható magyarázatot adott az incidens okára.

A legutóbbi ülésen az alpolgármester napirend előtti felszólalásában visszatért az igazgatói pályázat kapcsán kialakult helyzetre, valamint egyebek mellett bírálta a jegyző, a korábbi és a regnáló polgármester munkáját. A nyilatkozatot több viszontválasz is követte. A vita lezárása után a polgármester javasolta, hogy vegyék fel a napirendi pontok közé az alpolgármester visszahívását, de a képviselők végül nem fogadták el az ülés napirendi pontjait, így döntés sem született a kérdésről, az ülés érdemi része el sem kezdődhetett. Tóth Zoltán József polgármester a Lakihegy Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy felháborító állításokat fogalmazott meg az alpolgármester, amelyeket pontról pontra fog cáfolni.  Kiemelte azt is, hogy Farkas Zsuzsanna eddigi nyilatkozatai sokakban okoztak bizalomvesztést.

Az alpolgármester visszahívását a következő képviselő-testületi ülésen tárgyalják. 

 

A teljes nyilatkozat hírünk alatt meghallgatható. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink