Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 10. szerda Nikolett, Hunor napja van.
Szennyvíztelep fejlesztés 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

További egyeztetésekre van szükség a Fővárosi Vízművekkel.

A szigetszentmiklósi önkormányzat Gazdasági Bizottsága hétfői ülésén tárgyalta a Víziközmű Gördülő Fejlesztési Tervet, amely a 2026 és 2035 közötti időszakra vonatkozik. Tóth Pál, a bizottság elnöke rádiónknak kiemelte: a terv egyik legfontosabb eleme, hogy a szennyvíztelep bővítésének ütemezése megfelelően illeszkedjen a fejlesztési koncepcióba, valamint a forrást is biztosítani tudják a megvalósításhoz. Elengedhetetlen a szennyvíztelep fejlesztése – hangsúlyozta Tóth Pál, a Gazdasági Bizottság elnöke. Mint elmondta, az intenzifikációt eddig azért tartották kiemelten fontosnak, mert a bővítés nem tudott megvalósulni. Most azonban lehetőség nyílik a fejlesztésre, ezért bízik abban, hogy a csütörtöki képviselő-testületi ülésen sikerül megállapodni a Fővárosi Vízművekkel a szükséges lépésekről.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink