Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 10. szerda Nikolett, Hunor napja van.
Erdőtüzek Dunaharasztiban
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Augusztus végén két erdőtűzhöz is riasztották gyors egymásutánban a Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltóságot, méghozzá közel ugyanarra a helyszínre. 28-án, nem sokkal éjfél után a Dunaharaszti Sportcsarnok mögötti erdős terület égett. Ide nyolc fővel vonult a csapat, amely gyalog közelítette meg a helyszínt. Felderítéskor megállapították, hogy több ezer négyzetméteren ég az erdő, helyenként négy-öt méteres lángokkal, valamint az aljnövényzet, száraz gaz, avar is lángra kapott.  A tűzoltók kéziszerszámokkal, puttonyfecskendőkkel kezdték meg az oltást, amíg a két darab D sugarat telepítettek. Igyekeztek a tűz Sportcsarnok felé terjedését megakadályozni, és végül komoly erőfeszítéssel a tüzet közel háromórányi munkával eloltották.

Másnap éjfél előtt újabb riasztás érkezett erdőtűzhöz ugyanide. Ekkor kétórás munkával oltották el a tüzet. Munkájukat ez alkalommal is megnehezítette, hogy fecskendővel nem tudták megközelíteni a helyszínt, csak gyalog. Így a tűzoltóknak megközelítőleg 400 méter tömlőt kellett szerelniük, hogy el tudják oltani a tüzet.
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink