Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 10. szerda Nikolett, Hunor napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Szem előtt a gyermekek érdekei 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Probléma esetén egyeztessenek a szülők a táborszervezővel.

Ezt javasolja Tóth Béla, a táborfigyelő.hu oldal vezetője a szigetszentmiklósi és térségi szülőknek is, akiknek a gyermeke rossz kedvűen telefonál haza a nyári táborból. Hozzátette, véleménye szerint ne az legyen az első, hogy hazahozzuk a táborból a gyermekünket, ha bármilyen probléma adódik, hanem egyeztessünk a táboroztatóval, akinek a legfontosabb célja, hogy minden gyermek jól érezze magát és vidáman térjen haza a programokról. Ez a tapasztalatcsere mindenki számára kedvező, hiszen a gyermekek jól érzik majd magukat, így pedig a táboroztatóhoz jövőre is visszatérnek, hangsúlyozta Tóth Béla. Kiemelte, manapság az okostelefonok világában egy egyszerű mozdulattal érdeklődhetünk gyermekünk hogylétéről vagy éppen arról, hogy milyen programokon vett részt, azonban érdemes ebben is megtalálni az aranyközéputat. Kiemelte, esténként vagy kétnaponta érdemes felhívni a gyermekünket, hogy hogy érzi magát, azonban néha szülőként teret kell hagyni nekik, hogy minden élményt maximálisan megéljenek. Ilyenek például a nyári táborok is.

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink