Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 11. csütörtök Teodóra napja van.
Indulnak a horgásztáborok 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Nyári horgásztáborokat szerveznek a térségben.

A nyári hónapokban idén is megrendezik a gyermekek számára szervezett horgásztáborokat több Pest vármegyei településen, köztük Szigetszentmiklóson is. Dolhai András, a Horgászegyesületek Pest Megyei Szövetségének elnöke rádiónknak elmondta, a program célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a horgászat alapjaival, a halfajokkal, a vízparti viselkedés szabályaival és a természetvédelem fontosságával. Hozzátette, ezek a táborok nemcsak élményt, hanem hasznos tudást is adnak a gyermekeknek, hogy megfelelő szemlélettel, szabályosan és felelősen horgásszanak. A részvételi lehetőségekről a helyi egyesületeknél lehet érdeklődni. A nyári horgásztáborok mellett rövidebb, egy- vagy néhány napos tanodai programokat is lebonyolít  a Horgászegyesületek Pest Megyei Szövetsége. Dolhai András hozzátette, ezek célja, hogy a gyermekek játékos, élményszerű módon ismerkedhessenek meg a horgászat alapjaival, a vízi élővilággal és a természet tiszteletének fontosságával. A programok során a résztvevők rövid elméleti oktatás után a vízparton is kipróbálhatják a horgászatot, és lehetőségük nyílik csónakázásra, valamint vízi élőlények megfigyelésére is.

Kép forrása: Horgászegyesületek Pest Megyei Szövetség hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap című műsorban készített teljes interjú meghallgatható itt:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink