Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 11. csütörtök Teodóra napja van.
Tegyünk együtt környezetünkért! 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Szigetszentmiklós is versenybe száll a szelektív hulladékgyűjtésben.

A gyűjtés június 29-ig tart, és a cél nemcsak a környezettudatosság erősítése, hanem az is, hogy a város díjazott lehessen a fenntarthatósági alapú versenyben. A településeket az egy főre jutó, leadott csomagolási hulladék mennyisége alapján rangsorolják. A gyűjtésbe papír, műanyag, valamint egyéb kevert csomagolási hulladékok – például PET-palackok, kupakok, tejesdobozok, műanyag tégelyek és fém italos dobozok – is leadhatók az Aries telephelyén.  A legjobban teljesítő települések akár hárommillió forintos támogatásban is részesülhetnek, amely kizárólag természet- és környezetvédelmi célokra fordítható. Kocsis Éva önkormányzati képviselő, a Miklósért Városvédő Kör elnöke arra buzdít minden szigetszentmiklósi lakót, hogy aktívan vegyen részt a gyűjtésben.  A civil szervezet tagjai több zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze az M0-s híd és a Skála utca közötti szakaszon. A Duna áradása után a part mentén nagy mennyiségű hulladék – főként PET-palackok, üvegek és apróbb műanyaghulladék – halmozódott fel.Kocsis Éva önkormányzati képviselő hozzátette, a kezdeményezés nemcsak a környezettudatosságról szól, hanem arról is, hogy a város jó eséllyel indulhasson a szelektív gyűjtési verseny díjazásáért.

Kép forrása: Kocsis Éva hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink