Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 11. csütörtök Teodóra napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Formabontó esemény 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Szent Iván- éji programra várják az érdeklődőket a Bucka- tónál.

Június 21-én, szombaton a Közösség a Fejlett Városért Egyesület első alkalommal szervezi meg Szigetszentmiklóson Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának eseményét. Gyurcsik József, az egyesület vezetője rádiónknak elmondta, szinte minden alkalommal a Bucka- tónál szervezik meg a rendezvényeiket, ami okot is adott a szombati alkalomra, hiszen látták, hogy mennyi fa és bokor áll a kiszáradás szélén. Hozzátette, éppen ezért a szombati alkalom a fák locsolásával kezdődik majd. Kiemelte, ez egy formabontó esemény, ami egy környezetvédelmi program is egyben. Gyurcsik József hangsúlyozta a szombati esemény kapcsán, mindenki vigyen magával elemlámpát! Hozzátette, a résztvevőknek egy meglepetés programmal is készülnek, amihez szükség lesz valamilyen világítóeszközre, de emellett mesevetítéssel is kedveskednek a családoknak.

Kép forrása: Közösség a Fejlett Városért Egyesület hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink