Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 11. csütörtök Teodóra napja van.
NILD módszer 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Fiatal tehetségeket keresnek!

A szigetszentmiklósi Képességakadémia nyílt napot tart június 18-án, szerdán, ahol a 9-10 éves gyermekek mintafoglalkozásokon vehetnek részt, miközben a szülőknek egy kötetlen beszélgetés keretében mutatják meg, hogyan dolgoznak a gyermekekkel. Gyöngyösi- Balogh Andrea, az akadémia alapítója rádiónknak elmondta, oktatásuk során a NILD világsikerű módszert alkalmazzák, amely Magyarországon elsőként a szigetszentmiklósi Képességakadémián jelent meg. Hozzátette, ez segít felismerni és kibontakoztatni a rejtett képességeket, hogy a gyerekek ne csak tanuljanak, hanem értsenek, gondolkodjanak és alkalmazzák, amit megtanultak. Hozzátette, a 2025/2026-os tanév kezdetével a Képességakadémián is elindul az oktatás, méghozzá a NILD világsikerű módszer alapján. Terveik szerint a gyermekeknek egy héten egyszer, a délelőtti órákban lesz lehetősége részt venni az órákon, ahol a magyar nyelv mellett a matematika, de a képességfejlesztés és a mozgás is központi szerepet kap. Kiemelte, az iskolai órákkal összeegyeztetve, a szülőkkel és a tanárokkal megbeszélve, a pontos dátumokat később alakítják ki.

Kép forrása: Képességakadémia hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink