Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 11. csütörtök Teodóra napja van.
Hatalmas tűz és füst 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Nagy mennyiségű fémhulladék égett Szigetszentmiklóson.

Május 28-án, szerdán a II. Rákóczi Ferenc utcában keletkezett tűz egy fémfeldolgozó telepen, ahol teherautó, bálázógép, tárolóhelységek és nagy mennyiségű fémhulladék égett. Rózsa Gábor, az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség alezredese rádiónknak elmondta, a helyszínre vonult a szigetszentmiklósi tűzoltóság, érkeztek a fővárosból, valamint Dunavarsányból, Délegyházáról és Halásztelekről önkéntes tűzoltók jöttek, de a Kis- Sziget Önkéntes Tűzoltó Egyesület is segítette a munkát. Összesen 6 sugárral sikerült megfékezniük a tüzet. Kiemelte, az oltás idejére a II. Rákóczi Ferenc utca egy szakaszát is le kellett zárni, ami azóta újra teljes egészében járható. Rózsa Gábor hangsúlyozta, a tűzesetek során minden alkalommal nagy segítség az önkéntes tűzoltók munkája, hiszen a felszerelések mellett az állomány megsokszorozásában is részt vesznek. Kiemelte, az önkéntes tűzoltóknak is folyamatosan van lehetősége fejlődni, akár a képzések, akár az eszközök terén.

A Süss fel Nap című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink