Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Megünnepelték a bajnoki címet.
A Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör május 24-én, szombaton játszotta az idei szezon utolsó mérkőzését, amely egyben az évadzáró is volt. Bár a DEAC ellen most nem tudtak győzni, volt mit ünnepelni, hiszen a csapat feljutott az NB1-be, mondta el rádiónknak Kovács István, a Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör elnöke. Hozzátette, a 2024/25-ös szezon bajnoki címét méltóképpen ünnepelték meg. Kiemelte, a szurkolókat külön köszönet illeti, akik a szezon ideje alatt nemcsak a hazai, de az idegenbeli mérkőzésekre is ellátogatnak. Egy igazi közösséget formál a szurkolói csapat, hangsúlyozta az elnök. Hangsúlyozta, a Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör távozó játékosait elbúcsúztatták, akik közül sokan évek óta dolgoznak a csapat sikereiért. Kiemelte, az új játékosok pedig folyamatosan érkeznek, eddig három csapattagot jelentettek be, illetve az elkövetkezendő hetekben még újabb öt játékost ismerhetnek meg a szurkolók. A felkészülést július 10-én kezdik meg.
Kép forrása: Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör hivatalos közösségi oldala
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes interjú itt megtalálható:
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Nálunk jó kezekben van!
Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!
Szakképzett, és tapasztalt kollégák.
Többszáz elégedett páciens!
Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!
Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.