Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha az időjárás vonakodása ellenére is igazi tavaszi jókedvvel hallgatják műsorunkat. 2025. április 27-én, vasárnap kora délután, a hétfőn este 8 órakor kezdődő ismétlés idején, ezen kívül pedig a hangos archívum jóvoltából bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVII. évfolyamának 17. számát hallgathatják meg, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az előttünk levő héten lesz május elseje, a hajdani kötelezően felvonulós pártünnep, amelynek azonban sokkal régebbi és szebb hagyományai vannak a hideg virslinél, meleg sörnél és emelvényen való integetésnél. Május 1-je a szerelem ünnepe is, a magyar népi hagyományok szerint ilyenkor májusfát állítottak a legények annak a lánynak, akinek a szívét szerették volna elnyerni. A májusfa-állítással adta tudtára a legény, hogy mely lánynak udvarol vagy szeretne udvarolni. Azaz a májusfa nem más, mint egy, a természet segítségével kifejezett szerelmi vallomás. A népi hagyomány szerint a hónap első napján zöld ágakkal, virágokkal díszítették a házakat, illetve már az 1400-as évektől jegyzik magát a májusfa-állítás szokását is. A májusfa más népi nevei: hajnalfa, jakabfa vagy májfa. A májusfa-állítás máig élő hagyomány, sokfelé egy jegenye vagy nyárfa ágait díszítik fel színes szalagokkal. A palócoknál a fát a legény állította fel és a díszítést a lány végezte el. Ehhez kapcsolódik a májusfa kitáncolása pünkösdkor, amikor nagy dínom-dánom, vigasság közepette kidöntötték a fát. Az ünnep hagyományos színei a piros és a fehér, valamint a zöld lombok. Jelkép még az üst, amely a nőiséget hivatott ábrázolni azáltal, hogy befogadja a férfierőt. Kedves kelta eredetű hagyományok, amelyeket érdemes kipróbálni és meghonosítani a családban: május elsejének reggelén szalagokat kell kötni egy tetszőlegesen kiválasztott fára és minden szalag felkötése előtt kívánni valamit. Egy másik szokás: össze kell szedni minden idejétmúlt, hátráltató gondolatot, félelmet, megnevezni a szorongások és aggodalmak tárgyát, mindezeket felírni egy-egy papírdarabra és rituálisan elégetni egy „üstben”, vagy egy tálkában. Ennyit tavaszköszöntő bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A mögöttünk hagyott héten csütörtökön sikerült az első nekifutásra befejezni a képviselőtestület tanácskozását Szigetszentmiklóson, pedig 47 napirendi pont szerepelt a megtárgyalandók listáján. Ráadásul dr. Vántsa Botond, a Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője az „egyebek” címszó alatt zárt ülés elrendelését indítványozta, amelyet a jegyzővel és az aljegyzővel való hosszas tanakodás után végül elrendelt Nagy János polgármester. A ülés délután kettőkor kezdődött és végül este kilenc óra után fejeződött be. A mai műsorban a polgármesteri összegzést hallgathatják meg, dr. Vántsa Botond a jövő héten kerül sorra. Április 26-án, szombaton délután a térségi ünnepségekről jól ismert Mikecz Kálmán Huszárbandérium tartotta meg Tökölön, a művelődési központban 20. születésnapját – beszámolunk a részletekről. Ez a kínálatunk, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









